Csak a csoki hiányzik Smaragdfalván

Vízzel kevert hamuval mosogatnak, az általuk készített jurtákban laknak, íjjal vadásznak a túkyokat dézsmáló rókára - Magyarországon egyre többen menekülnek a városból öneállátó közösségekbe.  Smaragdfalvát még csak néhányan lakják, de már saját készítésű szaunáról álmodnak, és úgy érzik, megtalálták életük célját.

Magdi már régóta álmodott arról, hogy otthagyja ingatlanos munkáját, és feladva a városi életet teljes harmóniában éljen a természettel. Egyedülálló anyaként kilenc évvel ezelőtt ismerkedett meg Árpival, és úgy döntöttek, nekiállnak közös álmuk megvalósításának. Feladtak egy hirdetést, amelyben olyan helyet kerestek, ahol van legelő, patak és erdő, és hamarosan már indultak is Eger felé. A Laskóvölgyi-víztározó mellett vezető poros úton autózva kilyukadtak egy kisebb dombok által határolt szántóhoz.

Smaragdfalva tizenhat hektáron terül el - a galériáért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A helybe azonnal beleszerettek, és gyerekeikkel már öt éve építgetik önellátáson alapuló közösségüket, Smaragdfalvát. Ha valaki idetéved, elsőre sokat még nem lát a 16 hektáros területen, mindössze néhány letakart szalmabálát, két lovat, egy magányosan árválkodó fehér dzsipet és egy kemencét. A legelő határán álló bokrok mögött azonban már látványosabb részletek is kirajzolódnak. Két jurtát húztak fel, az egyikben már egy kemence is gondoskodik arról, hogy télen is ott lehessenek, elkészült a nyári konyha, a patak partján építettek egy zuhanyzót, veteményesek sora burjánzik, és már egy épület felhúzásába is belekezdtek.

Menekülnek a betontól

„Olyan helyre vágytunk, ahol nincs beton, egyszerűbb az élet, harmóniában lehet élni a természettel, ahol kevesebb energiát fogyasztunk, a közművesítést is kerüljük. Itt sok komfortot le kell adni, de nincs zaj, nincs fényszennyezés, nincs minden négyzetméteren egy-egy szomszéd, és lehet látni a csillagokat. Tűz kell, hogy főzhessünk, erő kell, hogy vizet húzhassunk a kútból, mindenért meg kell küzdeni” – meséli Miklós, aki februárban ismerkedett meg a párral, és azóta lényegében Smaragdfalván él. Sokszor egyedül van, ugyanis Magdiék még Csömörön laknak, de ők is minden hétvégén Smaradgfalván dolgoznak.

A 31 éves Miklós egy Békés megyei faluból indult el, hogy megtalálja életcélját. Békéscsabán, majd Veszprémben tanult, de otthagyta az egyetemet, mert nem adott célt az életének. Elvégzett egy szakácsképzést, majd utazni kezdett. Többször hónapokra eltűnt, végigstoppolta Európát, önkénteskedett, mezőgazdasági munkákat vállalt és építkezéseken dolgozott. Kapcsolatba került egy hippiközösséggel, több ezer fős, olykor egy hónapig is tartó találkozókon vett részt.

Miklós harmincegy éves, és fél éve él önellátóan - a galériáért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Számtalan olyan dolgot megtanult, amellyel könnyebbé vált az önellátás, és már akkor megfogalmazódott benne, hogy a természetben, kis közösségben szeretne élni. Először Budakeszin próbálkozott egy erdőszéli kerttel, de nem igazán jött be neki, mert a szomszédjai, hiába gondolkoztak hasonlóan, nem akarták feladni a munkájukat, ezért a kertjeikre sem maradt elég idejük, és a közösség sem tudott kialakulni. Ezután ismerte meg Magdiékat, és úgy döntött, ide költözik.

A csoki hiányzik

Miklós általában pirkadatkor kel, kiengedi a csirkéket és a két bárányt a karámból, megfeji a kecskéket. A háziállatok is szabadon bóklászhatnak, a cél az, hogy nekik is legyen életterük. Miklós a reggeli és a zuhanyzás után keres valami tennivalót, az utóbbi héten leginkább kaszált, de ezernyi dolga akad, már akkor boldog, ha egy nap nyugodtan tud enni, bár néha ebéd után megenged magának egy kis olvasást is. Persze ennél izgalmasabb foglalatosságok is akadnak, mostanában azon matekozik, hogy tudná az íjával lelőni a tyúkokra rájáró rókát.

Amikor arról kérdezzük, hogy mi hiányzik legjobban a civilizációból, csak hosszas gondolkodás után jut eszébe, hogy a csoki. „De én nem is érzem azt, hogy kiszakadtam volna a civilizációból. Azokat a hippiket sem értettem, akik az egy hónapos elvonulások alatt erről beszéltek. Szerintem a kettő nem külön világ, mi kulturáltan élünk itt” – mondja, és ezt talán leginkább a frissen mosott hosszú haja támasztja alá. Saját készítésű szappannal fürdenek és mosnak, a mosogatást pedig vízzel kevert hamuval csinálják, ami kitűnő súrolószer.

A mezítláb járás is segít közelebb kerülni a természet ritmusához - a galériáért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Belül még nem érzik

A szappanon kívül más termékeket is előállítanak, bár még csak a kezdeteknél járnak. Készítenek gomolyasajtot, kenyeret, és a már a méhészetük is elindult. A veteményesekben szinte valamennyi Magyarországon honos zöldséget termesztik, és nagy hangsúlyt fektetnek a természetben zajló ökológiai folyamatokon alapuló, azokat modellező permakultúrára, amivel a kártevők ellen is hatékonyabban tudnak védekezni.

A terveik még messzebbre mutatatnak. Szeretnének építeni egy közösségi üvegházat, rózsakertet, a tyúkól fölé, több méter magasba az egyik 17 éves gyereknek húznának fel egy építményt, és egy fürdőház szaunával is az álmaik között van.

Ezekhez azonban több emberre van szükség, és bár rendszeresen járnak ide fiatalok érdeklődni, egyelőre senki nem döntött az ideköltözésről. „Sok baráti család is lejön segíteni. Keresünk fiatal családokat, egyedülállókat, akikkel közösséget alkothatnánk, de ők belül még nem tették meg az utolsó lépést, félnek a komfortérzet hiányától” – mondja Miklós.

Nyári konyha. Egyelőre nem sokan tervezik, hogy segítenek közösséget építeni a Laskó patak völgyében - a galériáért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A középkorú Zoli és párja is már régóta gondolkodnak azon, hogy ideköltözzenek, ottjártunkkor is épp betoppantak. A mérnökként dolgozó Zoli azonban még nem győződött meg arról, hogy Smaragdfalva több családot is el tudna látni. Egyelőre kivár, hátha megszületik egy konkrét terv is a gazdasági tevékenységről, amely meggyőzi arról, hogy itt is biztosított lenne a jövője. Egyelőre ugyanis felesleget nem terel a mikrofalu, csak a bálákat tudnák értékesíteni, ami a kevés kiadásukat sem fedezné.

Miklós szerint viszont ami késik, nem múlik, Magyarországon egyre több városi fiatal lát fantáziát az önellátáson alapuló életben. Az interneten számos ökofalut lehet találni, és bár Smaragdfalva még csak néhány lelket számlál, van arra példa, hogy egykor húsz-harminc lakóból álló falvakat mára több száz főssé duzzasztottak a városból az önellátás felé menekülők.