Mi történik ott, ahol nem történik semmi?

Apácatorna, faluriport, május fa, (Tüskevár, óvoda)
Vágólapra másolva!
A nyugdíjasok portáit házi szellemek járják, az egyik kertben egy kalandos sorsú elefántkoponya lapul, és itt szolgál az ország talán egyetlen hivatásos baktériumkézbesítője. A legidősebb helyi még a németek oldalán foglalta vissza Székesfehérvárt 1944-ben, de a háború óta már annak is hírértéke van, hogy Feri bá a falu végén látott egy bicikliző minisztert. Mi hír Magyarország elfeledett településein? Apácatornán jártunk.
Vágólapra másolva!

A repceföldek között öreg, kopott templomtorony bökdösi az eget, körülötte vén, de szépen karban tartott házak sorakoznak az apró Veszprém megyei település, Apácatorna főutcáján. A falu, amelynek bizarr neve hallatán azonnal ütemesen hajlongó, főkötős apácák villannak be, igencsak kiesik a forgalomból, olyannyira, hogy még a közelben elhaladó 8-as főút leágazásánál sincs kitáblázva. Kevesebb mint 200 ember lakja, és első pillantásra nem sokkal tudja kecsegtetni a látogatót a tornázó apácák hamis ígéretén kívül.

Aki ugyanis a név alapján ilyen látványosságot keres, csalódni fog: bár az apró agrárfalu a középkorban állítólag kolostori birtok volt, egyetlen apáca sem él már itt. A helyiek utoljára akkor láttak testedzést végző apácát, amikor tavaly ősszel egy önkormányzati rendezvényen egy apácajelmezes színésznő táncra perdült a művház színpadán.

Nem meglepő hát, hogy Apácatornát nem veti fel a világhír: amikor 2010-ben a Torna patak ide is elhozta a pusztító vörösiszapot, a falut meg sem említették a hírekben. Itt az emberek már rég megszokták, hogy a falujukról nem tud senki még a környéken sem - mondja egy asszony. Zsófi, az önkormányzat fiatal mindenese szerint pedig hat éve, amikor Balatonfüredre ment gimnáziumba, 200 emberből egy hallott a falujáról. Ajkán, a legközelebbi városban a legjobb barátnője sem tudta, mi fán terem Apácatorna.

Apácatorna a repceföldek között. (A galériáért kattintson a képre!) Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az ember, aki érzi a pozitív rezgéseket

Apácatorna, akár a legtöbb apró falu, munkanélküliséggel, a fiatalok elvándorlásával és az elöregedéssel küzd. A helyzet nem tűnik kilátástalannak, hiszen a falu körül megterem a repce és a kukorica, a régi téesz helyén pulykahizlaló működik, és aki akar, Ajkára is bejárhat dolgozni. Az élet tempója azonban falusias: a vegyesbolt csak néhány órára nyit ki reggel és este, az orvos heti egyszer rendel a polgármesteri hivatal épületében, iskola pedig évtizedek óta csak a szomszéd faluban, Tüskeváron működik.

Fiatalon nem nagyon lehet itt mit csinálni - ismeri el Zsófi, aki szerint Tüskeváron is csak havonta egy-kétszer van a kocsmában buli, azon kívül pedig egyedül a közeli városokban, Ajkán vagy Sümegen lehet szórakozni. Apácatornán négy-öt vele egykorú fiatal él, és bár szereti a faluját, ilyen kilátásokkal ő sem feltétlenül élné le itt az egész életét.

Pedig van Apácatornának olyan fiatal lakója is, aki Budapestről költözött ide hét éve, mert annyira különleges helynek tartja a Somló-hegy és a Bakony között elterülő vidéket, hogy egész korábbi életét hajlandó volt feladni érte. Igaz, nem a kocsmai bulikat kereste, hanem a természet csodáit és a lelki békét. Vasuta Gábor, a faluban mindenki által újságíróként és természetfotósként ismert jövevény azt mondja, hogy hét év alatt több élmény érte Apácatornán, mint előtte húsz év alatt Budapesten.

Ennek a helynek hihetetlen pozitív energiája és kisugárzása van - állítja a férfi, aki hisz a természet rezgéseiben. Bár Pesten egy generációk óta öröklődő nagyvállalat vezetése várna rá, megveti a pénzt, és azt mondja, inkább él a természet szabályai szerint épített parasztházában, merül el a vadon termő málna és a házi készítésű ételek ízében, és inkább fotózza a környék poszátáit, gyöngybaglyait és más madarait, mert ez feltölti.

Az öreg, aki tyúkokból jövendölte az időjárást

Vasutának a helyiek szerint éles szeme van a különleges dolgokhoz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a háza oldalában heverő hatalmas koponya, a falu egyik talán legkülönlegesebb tárgya. Mamutkoponya? - viccelődünk, de gyorsan kiderül, hogy nem is járunk messze a valóságtól. A Földön élő legnagyobb emlős - mondja sejtelmesen. Az apácatornai parasztház falának tövében egy afrikai elefánt koponyája hever, amit a férfi szerint egy magyar deszantos katona hozott haza egykor egy dél-afrikai küldetésről. Vasuta egy garázs tetején talált rá, amikor fiatalon szórólapozással keresett pénzt Érden. Megtetszett neki, megvette, emlékei szerint 2500 forintért, most pedig az ajtó mellett tartja dísztárgyként.

A férfi persze nem csak a tárgyakban és a madarakban találta meg a különlegességet, egy időben a falu egyik csodabogarának segítségével a népi időjóslás eredményeit is megosztotta az országgal. Az egyik országos bulvárlapban egykor rendszeresen publikálta egy helyi öregúr, az azóta már elhunyt Géza bácsi jóslatait arról, hogy melyik háziállat tevékenysége éppen milyen - szeles, napos vagy hideg - időt ígér.

A gyerekek a szomszédos Tüskevár óvodájába járnak (a galériáért kattintson!) Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Géza bá nagy sztár volt a faluban. Mindig tőle kérdeztük, hogy milyen idő lesz, ő meg ott dödörgött a kocsmában a fröccse mellett, és mosolyogva rázta az ujját, hogy te-te-te - emlékezik rá egy falubeli asszony, Erzsébet. Az öreg egész életében állatokkal foglalkozott, ezért ismerte őket annyira: megmondta, mit jelent, ha a tyúkok fenn vannak a szalmán, ha ez vagy az a virág már bimbózik, és az esetek 95 százalékában el is találta. De az egyik őse állítólag még extrémebb volt. Azt mondták, hogy csak kiállt az utcára, megnyalta és a szélbe tartotta a mutatóujját, és már mondta is, milyen idő lesz - meséli Erzsi.

A hazajáró szellemek, akikkel minden nyugdíjas elbeszélget

Erzsébet talán mindenkinél jobban ismeri Apácatorna öregjeit, hiszen tavaly óta egyike az önkormányzat által foglalkoztatott két idősgondozónak. Mivel a faluban egyre több idős ember szorul segítségre, az önkormányzat őket alkalmazza, hogy minden magányos öreget minden nap végiglátogassanak, és segítsenek nekik, ahogy tudnak. Ketten összesen 18 emberhez mennek el meg naponta, és a répaszedéstől az ablaktisztításig rengeteget segítenek. Persze a legtöbben leginkább csak arra vágynak, hogy legyen valaki, akivel egy-két órát beszélgethetnek - mondja az asszony.

Apró falvakat csak hallomásból ismerő ember azt gondolná, hogy ahol legalább öt-hat nyugdíjas lakik egy utcában, ott nem kell attól tartani, hogy nincs kivel pletykálkodni, Apácatornán azonban ilyen szempontból változnak az idők. Régen az volt a szórakozás, hogy az emberek kiültek a házak elé tollat fosztani, és közben kitárgyalták a falu életét - emlékezik az egyik idős úr, Feri bá, akihez Erzsivel látogatunk el. - Manapság viszont már ritkán ül ki bárki az út mellé, nem beszélgetnek egymással az emberek, mindenki bezárkózik.

Erzsi szerint néhány öregasszony még összejár ugyan, de valójában az időslátogatók lettek a hírvivők: mivel az öregek már csak ritkán mozdulnak ki otthonról, ők mesélik el nekik, hogy ki hogy van, mi történik a faluban. Olyan vagyok én már itt, mint a házi szellem - mondja Erzsébet, ahogy befordul egy másik idős úr portájára: saját kulcsa van minden kapuhoz, így a bezárkózott öregeknek ki sem kell jönniük ajtót nyitni.

A levente, aki visszafoglalta Székesfehérvárt

Néha ez az időslátogatás olyan érzés, mintha óvó nénik lennénk, és van, hogy két óra után sem akarnak minket elengedni egy-egy házból, mert annyi beszélgetnivalójuk van - meséli Apácatorna másik idősgondozója, Mónika. Ottjártunkkor Feri bá épp azt meséli el, hogy egyszer, biciklizés közben szembe jött vele a faluban Balog Zoltán miniszter, aki épp átkerekezett Apácatornán. Biztos ő volt, felismertem később a tévében - mondja határozottan. A falu legidősebb embere, a kanyar túloldalán lakó, közel 87 éves Jóska bácsi pedig az összes többi nyugdíjas helyett is megmutatja, mennyi történetük van a helyieknek.

Jóska bácsi a háborúról mesél. (Galériáért kattintson!) Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Jóska bácsi 17 évesen már részt vett a második világháborúban, leventeként elvitték katonának, és fehérre festett német tankok között masírozva foglalta vissza Székesfehérvárt a szovjetektől 1944 telén. A majd' hét évtizede történtekről úgy beszél, mintha tegnap lettek volna, napra pontosan felidézve, hogy mikor vitték el őket halálfejes rohamvadásznak, melyik nap kellett kivonulniuk a vasúti töltésre, és melyik bunkerban hány orosz adta meg magát, mielőtt a visszafoglalt Fehérváron a nyakukba borultak a magyar lányok.

A hivatásos baktériumkézbesítő

Miközben Apácatornának még a létezéséről is csupán néhány száz ember tud, a falu kifejezetten fejlődőképesnek mutatja magát. A főutca közepén hatalmas tábla hirdeti, hogy tavaly közel 60 millió forintos uniós támogatást nyert, amelyből különleges szennyvíztisztító rendszert telepített francia mintára. És nem ez az egyetlen projekt, amely építi-szépíti a falut.

A művház udvarán pályázati pénzből építettek modern játszóteret, nemrég nyertek pénzt hét térfigyelő kamera telepítésére, és már folyamatban van a pályázat a falu templomának felújítására is. Állami támogatásból majdnem 10 főt foglalkoztatnak a Start munkaprogrammal, van önkormányzati furgonjuk és falugondnokuk, a tüskevári közös fenntartású iskola felújítására két másik faluval közösen 110 millió forintot nyertek pár éve, és már tervezik, hogy a falu híres szülöttének, Karácson Imre történetírónak a szülőházából is pályázati pénzen faragnak múzeumot.

Ha ezeket az összegeket összehasonlítjuk azzal a ténnyel, hogy Apácatorna önkormányzatának márciusi közgyűlésén az egyetlen napirendi pont a gyermekétkeztetés díjának sajnálatos, 15 forintos emelkedése volt, jól látszik, hogy a falu rendkívül tudatosan és talpraesetten keresi a forrásokat helyzetének javítására. Ez a hatalmas élni akarás pedig talán reményt ad az elnéptelenedés ellen is.

A szennyvíztisztító építésébe a brüsszeli támogatáson kívül a helyiek is közel 100 ezer forintot fizettek be családonként, ami bizonyítja, hogy hisznek a faluban, és még sokáig itt szeretnének élni. Ilyen biológiai elven működő, a szennyvizet baktériumokkal, egyedi emésztőkben tisztító rendszert Magyarországon egyedül itt építettek ki egy egész településnek, és tavaly év elején még egy országgyűlési képviselő is követendő példaként emlegette az apácatornai megoldást.

Ez egyben Apácatorna falugondnoka, Márta életét is erősen meghatározza, mivel az emésztőgödröket minden hónapban egyszer fel kell tölteni egy különleges baktériummal. A porított baktériumot egy páncélszekrényben őrzik a polgármesteri hivatalban, és a falugondnok minden hónapban körbe jár, hogy minden háztartásban lehúzzon egy adagot a vécén. Bár munkája számtalan más feladattal is jár, ezzel valószínűleg Márta Magyarország egyetlen hivatásos falusi baktériumkézbesítője.

A májusfaásó iszapkárosult

Apácatorna nemcsak a jelenét próbálja élhetőbbé tenni, de a múltjával és a jövőjével is foglalkozik. Néhány lelkes önkormányzati képviselő éppen most igyekszik felkutatni a falu történetét, ami a tervezett falumúzeumnak is jó szolgálatot tenne. Hiába van ugyanis 13. századi kápolnája a falunak, a helyiek szerint ma még nincs itt semmi látnivaló, és a néhány kósza kerékpáros turista is legfeljebb lefotózza a templomot, aztán kerekezik is tovább, mint Balog Zoltán.

Közben pedig épül a jövő. Ott van a Jázmin, a Zsombor, Zoé, Vikiék, Gáborkáék, Éváék - számolja ujjain a faluban élő gyerekeket Erzsi. Az asszony, aki az idősgondozás mellett önkormányzati képviselő is, végül 31 óvodás és iskolás korú gyereket számol össze. Hogy ők-e a falu jövője, azt nem tudja, mindenesetre itt mindent elkövetnek azért, hogy a gyerekek kötődjenek az otthonukhoz: szinte minden hónapban tartanak valami rendezvényt, amibe bevonják a gyerekeket is. A kultúrház színpadán ottjártunkkor is épp a gyerekek által gyurmából készült ajándékok száradtak, amiket az anyák napi ünnepségen adott oda mindenki az édesanyjának. De volt faluhúsvét, gyereknap, falunap, szépkorúak napja, és lesz majd a falu-Mikulás és a karácsonyi ünnepség is.

Májusfát állítanak a falusi férfiak (Galériáért kattintson!) Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Május elsején reggel pedig egy férfi ás ember nagyságú gödröt a művház kertjében. Jocó, aki saját elmondása szerint az után költözött vissza Apácatornára, hogy az egész házát elvitte Devecserben a vörösiszap, most szintén a Start munkaprogram keretében van alkalmazva. Nem sírt ás, hanem gödröt, a májusfának, amivel ismét egy elhagyott hagyományt támaszt fel a falu. "Négy éve nem volt májusfánk, olyan jó, hogy most megint állítunk" - lelkendezik Mónika, ahogy a gyerekek krepp-papír szalagokat kötöznek a jó 15 méter hosszú rúd végére erősített nyírfácskára. Aztán egy csapat férfi kötelekkel, farönkökkel, létrákkal nekifeszül, és miközben az egész falu összeszorított fogakkal figyeli őket, 10 perc alatt felállítják az égig érő oszlopot.

Kismagyarország

Az Origo Kismagyarország sorozatában olyan településekre látogatunk el, amelyek szinte sose kerülnek be a hírekbe, mert helyzetükből, méretükből vagy jellegükből adódóan nem történik itt éppen semmi országos jelentőségű esemény. Ezeknek a településeknek a nevét az ország legfeljebb akkor ismeri meg, ha valami horrorisztikus bűncselekmény vagy égbe kiáltó botrány történik. Véletlenszerűen kiválasztott településeken keressük azokat a helyi történeteket, arcokat, személyes sorsokat, amelyek akkor is izgalmasak, ha nincs éppen sikkasztás vagy pedofilbotrány a faluban. Néhány jó sztori, érdekes, vagy nap mint nap becslettel küzdő ember minden településen van, mi pedig bemutatjuk őket.

A térképen kattintva a sorozat korábbi részeit olvashatja!