Vágólapra másolva!
Öten szorultak egészségügyi ellátásra azután, hogy csütörtök délelőtt ammónia szivárgott ki a kisteleki sajtüzemben. Egy ember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, egy másikat kézsérülése miatt a helyszínen láttak el a mentők, hárman rosszullétre panaszkodtak, őket Szegedre szállították.
Vágólapra másolva!

Az életveszélyes sérült állapotáról a Szegedi Tudományegyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetében az MTI-nek nem adtak információt. A rosszulléttel bevitt három ember a megfigyelést követően már hazamehetett.

A baleset csütörtök délelőtt történt a kisteleki sajtüzemben: az egyik hűtőrendszerből ammónia szabadult fel. Arany-Tóth Attila, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője a baleset után az MTI-nek azt mondta: adataik szerint a cégnél külső vállalkozó dolgozott az ammóniás technológia megszüntetésén. Teljesen leeresztették az ammóniatartályt, amikor a leeresztőcsonkon keresztül az ammónia nagy nyomással váratlanul visszaáramlott, nagy koncentrátumban szétterjedt az udvaron és több helyiségben.

A tűzoltók légzőkészülékekkel felszerelkezve méréseket végeztek, és megkezdték a helyiségek kiszellőztetését. Mivel kicsi volt a légáramlás, porlasztott vízsugarat is bevetettek a légáramlat gyorsítására és az ammónia megkötésére. Azt, hogy a munkálatok szabályosan zajlottak-e, vizsgálják, a cég nem nyilatkozott az MTI-nek az esetről.