Cigarettacsempészt üldöztek a rendőrök Szabolcsban

Vágólapra másolva!
Négymillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy autóban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A sofőr az igazoltatás elől próbált elmenekülni, de üldözőbe vették.
Vágólapra másolva!

Rendőrök elől menekülő cigarettacsempészt fogtak el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a kömörői férfi autójában közel négymillió forint értékű dohányáru volt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

Fedor Rita tájékoztatása szerint a 33 éves csempészt hétfőn délután a Mátészalkával szomszédos Kocsord belterületén akarták igazoltatni a rendőrök, de ő a jelzést figyelmen kívül hagyva továbbhajtott járművével.

A rendőrök üldözni kezdték a kocsit, amelynek vezetője Mátészalkán túl, Nyírkátán, egy földútnál állt meg, és gyalog próbált elmenekülni, de feltartóztatták.

A kömörői lakos - mint kiderült - azért próbálta magát az ellenőrzés alól kivonni, mert az autójában közel négymillió forint értékű csempészcigaretta volt. Az előállított férfi ellen az ügyében illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított büntetőeljárást.