Vágólapra másolva!
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az LMP, miután Kövér László házelnök egy parlamenti akciójukat szokatlanul súlyos büntetéssel akarja sújtani. A párt szerint a képviselők vélemény nyilvánításának önkényes korlátozásáról van szó.
Vágólapra másolva!

A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul az LMP három parlamenti képviselője, mert szerintük az Országgyűlés elnöke "büntetéssel akarja kordában tartani véleménynyilvánítási szabadságukat". Kövér László a földforgalmi törvény júniusi zárószavazásán történtek miatt sújtotta pénzbüntetéssel a képviselőket: a tiszteletdíjuk harmadának a megvonását kezdeményezte.

A zárószavazáson a Párbeszéd Magyarországért (PM), a Jobbik és az LMP politikusai is tiltakoztak a jogzsbaály elfogadása ellen. A jobbikosok egy nagy méretű, "A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!" feliratú molinóval az elnöki pulpitusra vonultak, és a levezető elnök többszöri figyelmeztetése ellenére sem hagyták el. A szavazások közben pedig azt skandálták: "hazaárulók!" Az ülést levezető elnök Latorczai János ezért negyven jobbikos képviselő egyhavi tiszteletdíjának megvonására tett javaslatot. A büntetés összesen mintegy 17 millió forintra rúg.

A Jobbik-frakció tagjai az elnöki emelvényre is felvonultak Forrás: MTI/Soós Lajos

AQz LMP-sek - Lengyel Szilvia, Osztolykán Ágnes és Szél Bernadett - szintén egy molinó kifeszítésével tiltakoztak, de náluk egy megafon is előkerült. A házelnök ezért a tiszteletdíjuk egyharmadának megvonását kezdeményezte. Osztolykán Ágnestől 154 600 forintot vonhatnak le, míg a másik két képviselőtől 131-131 ezer forintot. A PM tagjai egy transzparenssel tiltakoztak a földtörvény ellen. (Arról, hogy mi a baj a kormánytöbbség által vágül simán elfogadott jogszabállyal, ebben a cikkünkben és a címkeoldalon részletesen olvashat.)

Az LMP közleménye szerint számos demokratikus parlamentben közmegbecsülés mellett alkalmazzák a fegyelmi jog intézményét. "Ahhoz azonban, hogy a kiszabott bírságok ne a választott képviselők politikai tevékenységének önkényes korlátozását szolgálják, jogalkotói mértékletességre és Kövér László személyes bölcsességére is szükség lenne" áll a közleményben.

Az LMP szerint az "ízlés szerint értelmezhető gumiszabályok" alapján ma a házelnök az Országgyűlés méltóságára hivatkozva "a neki nem tetsző módon megfogalmazott véleményeket ugyanúgy, néha pedig még szigorúbban bünteti, mint a kirekesztő, rasszista megnyilvánulásokat".