A Heim Pál kórház előtt csapott össze két banda

Vágólapra másolva!
Szerdán autós üldözés és verekedés is volt az Üllői úton, a Heim Pál gyermekkórház közelében a Blikk szerint. A lap szerint két szigethalmi rivális banda konfliktusa csúcsosodott ki járókelők szeme láttára.
Vágólapra másolva!

A lapnak egy szemtanú azt mondta, hogy a reptér felől egy Toyota terepjáró és egy BMW érkezett, egymást leszorítva. A bennük ülő férfiak az Üllői út és a Haller utca sarkánál kiugráltak a kocsikból, baseballütő, vascső és még lőfegyver is volt náluk, sőt, egy lövés is eldördült. Egymásnak estek, de a Blikknek nyilatkozó szemtanú szerint a BMW elég gyorsan elmenekült a helyszínről, még mielőtt a rendőrök kiértek volna. A Nagyvárad téri csomópontnál térfigyelő kamera rögzítette az eseményeket.

A Blikk információi szerint az összecsapás résztvevői közül többen később jelentkeztek a VIII. kerületi kapitányságon - azt állították, hogy csak riasztófegyverrel tüzeltek. Egyelőre egy gyanúsított van az ügyben, J. János, aki ellen garázdaság miatt folyik eljárás. A Blikk szerint ugyanakkor a konfliktusban részt vett az az Sz. Ferenc is, aki nemréen azzal került be a hírekbe, hogy biztonsági emberként a Fidesz-székháznál tüntető diákokkal szemben erőszakosan lépett fel.