A ciklus végéig kitilthatják a Jobbikosokat a Házból

Vágólapra másolva!
Akár a ciklus végéig is kitilthatják a Parlamentből a Jobbik frakciójának szakértőit és meghívottait - közölte Kövér László a Hír TV-ben.
Vágólapra másolva!

Elképzelhető, hogy a ciklus végéig hatályban marad az a tiltás, amely alapján a Jobbik frakciójának állandó parlamenti belépővel rendelkező, de nem köztisztviselő, azaz nem állandó munkatársai nem léphetnek be az Országgyűlés épületébe - közölte Kövér László házelnök a Hír TV hétfő esti műsorában.

A jellemzően külső szakértők, meghívottak belépőjét a földtörvényről való szavazás közbeni akció miatt vonta vissza Kövér László. "Erre a ciklusra nagyon könnyen előfordulhat" - felelte a politikus a műsorvezetőnek arra a kérdésére, hogy a bizonytalan időre való megvonás jelenthet-e végleges megvonást.

"Szeretném hangsúlyozni, hogy az Országgyűlés elnöke felelős az Országgyűlés működésének biztonságáért is, nem csak a méltóságáért. Ha az a frakció, amelynek módja van állandó belépőkkel embereket beléptetni a Házba, képtelen a vendég magatartásáért helytállni, az a frakció ne csodálkozzon, ha én úgy döntök, hogy nincs más választásom, mint megvonni tőlük ezt a lehetőséget. Tetszettek volna másként viselkedni" - mondta Kövér László. A felvételt itt nézheti meg, ez a rész az ötödik perc után kezdődik.

Kövér azt mondta, a Jobbik minipuccsot hajtott végre a szavazásnál.