Azonosították a szegedi postarablót

Vágólapra másolva!
Azonosította a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. június 28-án robbantással fenyegetőzve kirabolta a szegedi Olajbányász téri postát. 
Vágólapra másolva!

A rendőrség tudni véli, hogy ki követte el a szegedi postarablást, írja a police.hu.

A rendőrségi honlap közlése szerint Novodonszki Sándor jelenleg szökésben van, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya országos elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A férfi fotóját a rendőrség honlapjára kattintva nézheti meg.

A rendőrség kéri, hogy a gyanúsítottat senki ne próbálja meg elfogni, hanem azonnal értesítse a hatóságokat. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben korábban kiadott nyomravezetői díjat visszavonta.