Agyonverte a csecsemőjét, 14 évet kapott

Vágólapra másolva!
A 21 éves nő titkolta a családja elől, hogy gyereket vár, akit egy romos iskola mögött szült meg, majd bedobta az alagsorba.
Vágólapra másolva!

Nem jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék hétfőn azt a nőt, aki agyonütötte újszülött gyermekét tavaly Pécsett. Az eset 2012. augusztus 18-án történt. A 21 éves V. Mária a szülés jeleit érzékelve azzal az ürüggyel, hogy levegőzni indul, elment otthonról, majd egy romos iskolaépület mögött egészséges fiúgyermeknek adott életet. A csecsemőt nem akarta megtartani, ezért egy kővel a fejére sújtott, plédbe csavarta, táskába rakta, és bedobta az épület alagsorába.

V. Mária 2009-ben ismerkedett meg élettárásával, akitől később teherbe esett, ezért mindketten megszakították iskolai tanulmányukat, és összeköltöztek. Az első gyermek születése után a család helyzete rendezett volt, az apját és anyját korán elvesztő nőt befogadták a férfi hozzátartozói.

A vádlott később újra terhes lett, ezt azonban eltitkolta környezete elől. Bő ruhákban járt, és amikor rákérdeztek, mitől változott meg az alakja, azt mondta: meghízott. Egy idő után azonban a család nőtagjai számára bizonyossá vált, hogy babát vár, ezért követelték, hogy forduljon orvoshoz, de V. Mária még ekkor is tagadott, illetve azt állította, volt vizsgálaton, nem terhes.

Amikor a gyermek megölése után hazament, erősen vérzett, ezért mentőt hívtak hozzá, az orvosi vizsgálat pedig igazolta, hogy gyermeket hozott a világra. A nő sem a mentőknek, sem a rendőröknek nem volt hajlandó elmondani, hova tette a csecsemőt. A holttestre később keresőkutya talált rá.

A Pécsi Törvényszék Antal Gábor vezette tanácsa V. Máriát előre kitervelten, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek. A bíróság a nőt mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és megszüntette a szülői felügyeleti jogát első, két és fél éves gyermeke felett. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.