Elöntötte Szegedet a hétfő esti zivatar

heves esőzés, zápor szegeden, időjárás
Vágólapra másolva!
Főleg Szegeden, Szabolcs és Borsod megyében okoztak problémákat a hétfő esti viharok. Kedden hűvös idő lesz, egy megye híján mindenütt viharriadó van.
Vágólapra másolva!

Csongrád megyében, azon belül is Szegeden, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében riasztották a legtöbbször a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit a hétfői viharok miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Elsősorban a viharos szél és a nagy mennyiségű csapadék okozott gondot.

Heves eső és viharos szél tombolt hétfő este Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén is. Fák dőltek ki, patakok áradtak meg, víz tört be a pincékbe. Hatvan esethez riasztották a hivatásos tűzoltókat.

A leszakadó faágak, kidőlt fák Miskolcon, Kondón, Radostyánban, Varbón, Sajóbábonyban, Ózdon, Alsódobszán okoztak fennakadást. Több utcában és lakóház pincéjében rekedt meg nagy mennyiségű esővíz. Sajóbábonyban, Szirmabesenyőn és Homrogdon pincékbe tört be az esővíz, ezeken a helyeken szivattyúzni kellett. Sajólászlófalván a Nyögő-patak, Halmajnál pedig a Vasonca-patak sem tudta elvezetni a vizet, homokzsákokkal védekeztek.

Országszerte közel kétszázszor riasztották a tűzoltókat - 119 esetben kidőlt fához, 41 esetben pedig a hirtelen lehullott nagy mennyiségű esővíz eltávolításához kellett a segítség. Az infrastruktúrát ért károk miatt, amelyek a közúti, vasúti közlekedést, az áramszolgáltatást akadályozták, 31 hívásuk volt. Emellett 26 épületkárt regisztráltak. Az OKF információi szerint a hétfői viharok során senki sem sérült meg.

Szeged Forrás: Ficsór Barnabás olvasónk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden hajnalban is kiadott veszélyjelzést, amely szerint napközben az Északi-középhegység térségében fordulhat elő zivatar, de nem várható 90 kilométer/óránál erősebb szél, vagy nagyméretű jég. Jelenleg egyetlen megyében nincs érvényben figyelmeztetés a veszélyes időjárás miatt.

Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 Celsius-fok között valószínű, de északkeleten kissé melegebb is lehet. Késő este 13-18 fok várható.