Erővágóval ütötte meg a rendőrt a kábeltolvaj

Vágólapra másolva!
Rendőrökkel verekedtek kábeltolvajok az éjjel Kisteleken. Az egyik rendőrt erővágóval ütötték meg, ő pedig rálőtt a támadójára. Mindketten kórházba kerültek.
Vágólapra másolva!

Súlyos sérüléseket szenvedett egy rendőr, amikor kábeltolvajok támadtak rá keddre virradó éjszaka Kisteleken.

A Csongrád Megyei Főügyészség szerint a rendőröket éjszaka riasztották a lopás miatt, a kiérkező járőrök három elkövetőt értek tetten, de dulakodás alakult ki közöttük. Az egyik elkövető egy erővágóval támadt az egyik járőrre, akit arcon is ütött vele. A rendőr lövést adott le, amely eltalálta az egyik elkövetőt. Egy tolvaj elmenekült a helyszínről, kettőt elfogtak. A megszökött elkövetőt időközben azonosította a rendőrség, ellene országos elfogatóparancsot adtak ki, fényképét és nevét a police.hu-n tették közzé.

A rendőrt és a meglőtt gyanúsítottat súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást a Szegedi Nyomozó Ügyészség.

A Délmagyar.hu szerint telefonkábeleket próbáltak ellopni az elkövetők, akik feltehetően Ceglédiek voltak. Két kocsival próbáltak elmenekülni, de autóikkal elakadtak a tanyavilágba vezető földúton. Egyikük feltehetően gyalog oldott kereket. A rendőrök kedd délelőtt is helyszíneltek..A közelmúltban több hasonló kábellopás történt, a rendőrök tudtak a tolvajokról - írta a lap.