Előkerült az akasztófa a Kúria előtt

Vágólapra másolva!
Több százan demonstrálnak a Kúria épülete előtt. Bent egy devizahiteles perét tárgyalják.
Vágólapra másolva!

Több százan demonstrálnak a Kúria Markó utcai épülete előtt, miközben a legfelsőbb bírói fórum egy devizahiteles ügyét tárgyalja kedden délelőtt.

Tüntetők a Kúria előtt Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A tiltakozók táblákkal, zászlókkal demonstrálnak, hangoskodnak, voltak, akik egy akasztófára felfüggesztett bábut hoztak magukkal, és akadályozzák a Markó utca gépjárműforgalmát. A Kúria egy devizahiteles OTP Bank Zrt. ellen indított perét tárgyalta, ahol a magánszemély a szerződés semmisségének kimondását kéri azért, mert a bank nem tüntette fel az árfolyamrés, az átváltás költségét a hitelszerződésben.

A döntést végül elnapolta a bíróság, az utcán tüntetőknek ez nem tetszett. Amikor megtudták a Kúria halasztását, azt skandálták, hogy "Követeljük, követeljük", és azt ordibálták többen, a bíróknak címezve, hogy "Ha nem tudtok döntést hozni, akkor nem jár fizetés nektek". A demonstrációt biztosító rendőröknek is üzentek, azt kiabálták, hogy "Álljatok a nép mellé, nektek is van devizahiteletek". Ezt követően a több száz tüntető elvonult a Kúria elől.

A tüntetők a Blaha lujza tér felé indultak tovább Fotó: Tuba Zoltán - Origo