Államosítani akarják a dunai gátakat

Vágólapra másolva!
A vízügyi szolgálat törvényt módosítana, a hatékonyabb árvízi védekezés érdekében az államnak adnák az összes védművet, és az építkezési szabályokat is szigorítanák.
Vágólapra másolva!

A vízügyi szolgálat jogszabály-módosítást javasol annak érdekében, hogy a Duna völgyében ne lehessenek önkormányzati védvonalak, csak államiak - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője a dunai árvízi helyzetet értékelő sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.

Molnár Béla elmondta, egységes védekezési szervezet és szemlélet szükséges. Fontos, hogy a hullámtérbe csak olyan épületek épülhessenek, amelyek nem jelentenek akadályt a védekezésben.
Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője hangsúlyozta: állami védvonal nem szakadt át. Nehezebb szituáció alakult ki az önkormányzatoknál, gondot okozott az is, hogy a településeknek nincs vízkárelhárítási terve.

A vízügynél most meghatározzák azokat a fejlesztéseket, amelyek a települések árvízi védelmét javítják - tette hozzá.