100 épület sérült meg a szerdai földrengésben

Vágólapra másolva!
Csaknem száz épület sérült meg a nyugat-nógrádi Szátok és Tereske községekben a szerda esti 4,2-es magnitúdójú földrengés során - tájékoztatta a két település jegyzője pénteken az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Dudás György, a hat település közös hivatalában dolgozó jegyző hozzátette: Kétbodonyból, Kisecsetről, Szentéről és Nógrádsápról nem jeleztek károkat.

Szátokon az eddigi felmérések szerint 22 lakóépület és öt önkormányzati ingatlan károsodott, kisebb-nagyobb repedések keletkeztek, volt, ahol leszakadt a vakolat a plafonról. Kiköltöztetésre nem volt szükség, az azonnali veszélyelhárítás miatt viszont nyolc eldőlt, megcsúszott kéményt le kellett bontani - ismertette.

Tereskéről 66 hasonló bejelentés érkezett, ott az iskolaépület is károsodott, az egyik falán nagy repedés keletkezett. A községbe pénteken várják a statikust. Dudás György arról is beszámolt, hogy jó az együttműködés a katasztrófavédelemmel, a rendőrséggel, az országgyűlési képviselővel és a járási hivatallal, gondot jelent viszont, hogy csak a lakosok egy részének van biztosítása, ezért arról tárgyal segélyszervezetekkel, hogy építőanyaggal próbáljanak segíteni.

A jegyző azt is elmondta, hogy Szátokon a térfigyelő kamerák több helyszínen rögzítették a földrengés eseményeit, így látható például, ahogy kileng a villanyoszlop, valamint egy fa, amelyet mintha hirtelen elkezdenének erősen rázni.

Az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma szerdán este a Nógrád megyei Érsekvadkert térségében a Richter-skála szerinti 4,2-es erősségű földrengést észlelt, amelyet többek között Balassagyarmaton, Vácon, Esztergomban, Budapesten és Székesfehérváron is érzékeltek a lakosok.