Bevitte az iskolákat az erdőbe az állam

körülményes iskolák, iskolai ügyintézés, illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy zár megjavítása napokig, a kivetítő izzójának cseréje hónapokig is elhúzódik, és mindent betemet a papírmunka. Sok igazgató és tanár szerint ilyen esetek mutatják, hogy nem sikerült zökkenőmentesen az iskolák működtetésének állami átvétele. Az állami iskolafenntartó szerint sok problémát okoz, hogy a tanárok nem jól alkalmazzák az új szabályokat, az igazgatók viszont attól tartanak, hogy ez csak a káosz előszele.
Vágólapra másolva!

Heteken keresztül kellett süvítő hidegben edzeniük a diákoknak és a tornacsarnok bérlőinek egy vidéki nagyváros iskolájában, miután kitört a terem egyik ablaka a hosszúra nyúlt tél vége felé, valamikor áprilisban. Nem az iskolán múlott, hogy elhúzódott a javítás, az igazgatónak januártól a legkisebb és legsürgetőbb pénzköltéseknél is kötelezően három cégtől kell árajánlatot kérnie, majd a legolcsóbbat kiválasztani, és csak azután kezdődhet maga a munka. Ez érvényes a kréta, a szögek, A4-es lapok vásárlására is. Egy fővárosi iskolában januárban kiégett a projektor izzója, és az önkormányzat mind a mai napig vitatkozik az iskolákat fenntartó állami intézménnyel, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik), hogy oktatási költségnek, vagy fenntartási költségnek számít-e az egyébként nem túl jelentős tétel, így a projektor azóta sem működik.

Tanárokkal és igazgatókkal beszélve hasonló, napi működési gondokról szóló történetek tucatjait hallottuk, mind azt jelzik, hogy az iskolák év eleji állami átvétele nemcsak kezdeti zökkenőkkel járt, hanem a problémák állandósultak, és még a tanév végén is megvannak. A gond nemcsak az, hogy az eddig nagyjából önállóan gazdálkodó, személyi kérdésekben önállóan döntő igazgatók kezét megkötötték, hanem, hogy két helyre kerültek a döntések. Az iskola fenntartásáért továbbra is az önkormányzatok a felelősek, beleértve a karbantartók, takarítók alkalmazását, míg az oktatási kérdésekben a Klik a felelős, ők hagyják jóvá például a tábla, a kréta beszerzését, a tanárok bérét.

Elromlott a zár, várjatok tíz napot

"Február 7-e óta nem cserélték ki a kifogyott tintát a fénymásolóban, mert csak tologatják az aktákat. De ha kicserélnék, abban sem lenne köszönet, írásban kellene jelezni az önkormányzatnak és a Kliknek is, hogy mit akarunk másolni, mert ha bérpapírt, akkor az az önkormányzat számlájára menne, mint fenntartási kiadás, ha viszont dolgozatokat, az a Klikhez menne oktatási költségként" - panaszkodott az Origónak egy fővárosi tanár.

Van olyan, szintén budapesti gimnázium, ahol a nyári táborozáshoz akarták nemrég feltölteni az elsősegélyládákat aszpirinnal és kötszerrel, és három körben kellett kérvényeket irkálniuk ide-oda. Ugyanezek miatt ebben az iskolában jótékonysági iskolabált kellett rendezni a szülőknek, hogy azon kérjenek pénzt olyan sürgős apróságokra, mint mondjuk a fénymásolópapír.

Forrás: MTI/Balaton József

Volt, ahol tíz napig nem tudtak bemenni egy terembe, annyi papírmunkával és várakozással jár az új rendszerben az elromlott zár cseréje, egy állami felmérőcsomagot pedig szó szerint az utolsó pillanatban tudtak csak elhozni a raktárból, mert a Klik és az önkormányzat nem tudta eldönteni, hogy az amúgy 960 forintos gépkocsi- és benzinköltségbe kerülő szállítás kit terhel. Végül önkormányzati szolgálati autó és három önkormányzati alkalmazott kellett hozzá.

Eltűntek, akik tudják, mit hol kell keresni

A Klik értetlenül áll az ilyen panaszok előtt, mint mondják, csak az új előírásokat kellene alkalmazni a gyakorlatban. Marekné Pintér Aranka elnök azt mondta az Origónak, hogy az első időszakban valóban voltak ilyen problémák, de azóta lehetővé tették az úgynevezett ellátmányt, amivel az igazgató gazdálkodhat.

Ilyen a Pedagógusok Szakszervezete szerint is létezik, azt mondták, valóban több helyen van kártya, amelyet kisösszegű vásárlásra használhatnak az igazgatók. Azoknak az intézményvezetőknek viszont, akikkel mi beszéltünk, nem volt ilyen kártyájuk. Pintér Aranka szerint ilyen elakadások elvileg nem lehetnének, és a tankerületi igazgatók is azt az instrukciót kapták, hogy gyors megoldásokat találjanak. A Klik arra kéri az igazgatókat, jelezzék nekik, ha ilyesmivel találkoznak.

Az igazgatók szerint az sem könnyíti a működést, hogy a Klik adatkérésekkel bombázza őket: napi rendszerességgel érkezik olyan felszólítás a központból, hogy másnapra állítsanak össze valamilyen gazdasági vagy személyügyi táblázatot, nem ritkán péntek este jön a levél, hétfői határidővel. "Ez már csak azért is durva, mert a központi döntés értelmében már nem dolgoznak itt azok a bérügyesek, gazdaságis kollégák, akiknek mondjuk tizenöt éven át rálátásuk volt a dolgokra, és esetleg tudnák is, hogy mit hol kell keresni" - mondta egy igazgató.

Szerinte sokszor éjszaka is dolgozniuk kell, és nemcsak az adatkérés, hanem más ügyintézés miatt is: a tankönyvrendelési rendszer például eleinte nem működött zökkenőmentesen, kétszer kellett határidőt hosszabbítani, majd a húsvét utáni kedden éjjel kettőkor azért omlott össze, mert csak ezer ember tud rá bejelentkezni, de ennél több tanár próbálta éjszaka átverekedni magát a rendszeren.

A Klik szerint az iskoláknak valóban sok adatot kell szolgáltatniuk a hivatallal szemben támasztott elvárások miatt, a pontos központi tervezéshez. De amikor a Klik arról értesült, hogy egy iskolában probléma van az adminisztrációval, akkor iskolatitkárokat, pedagógiai asszisztenst vettek fel, vagy megbízást kötöttek önkormányzatokhoz került gazdaságis munkatársakkal, hogy részmunkaidőben a tankerületnek is ellássák a munkát - állította Pintér Aranka, a Klik elnöke.

Kihullik sok fizikatanár

A megkérdezett tanárok mindezt a káosz előszelének tartják, azt mondják, fogalmuk sincs, hogyan oldják majd meg a következő, szeptemberben kezdődő tanévet. Egyrészt az igazgatóknak jövőre már nem lehet beleszólásuk, hogy kiket nevez ki melléjük az állam igazgatóhelyettesnek. Másrészt az intézményvezetők attól tartanak, hogy bajba kerülhetnek a különböző alternatív programok, erdei iskolák.

"Sok szakkört nem tudunk majd meghirdetni, és nem azt a tantárgyi rendszert kapják majd az elsőseink, mint ami szerintünk a legjobb lenne" - mondta egy főváros környéki iskola igazgatója. Ennek anyagi oka is van, de a jogszabály is kimondja, hogy csak 10 százalékkal lehet eltérni a kerettantervtől, szemben a korábbi 20-30 százalékkal, tette hozzá. A Klik ugyanakkor azt ígéri, hogy ami eddig létező program volt, azt átvették, arra a jövőben is adnak pénzt, de ezeken kívüli, újabb dolgokat már valóban nem indíthatnak az iskolák állami finanszírozásban, nem küldhetik mondjuk lovagolni a diákokat állami pénzen szeptembertől, ha ez nincs benne a pedagógiai programban.

Az iskoláknak meg kell oldaniuk több ezer nyugdíjba vonuló tanár pótlását is, az igazgatók szerint elsősorban a kémia- és fizikatanárok felvételével lehet probléma. A Klik adatai szerint a több mint háromezer nyugdíjas korú tanár közül mintegy nyolcszázan kértek engedélyt arra, hogy ne kelljen visszavonulniuk, a felének ezt lehetővé tették, többségük fizika-, kémia-, testnevelés és zenetanár, illetve gyógypedagógus. "Június 15-ig felmérjük a szakos hiányt. Ahol baj van, ott megbízással is foglalkoztathatunk majd nyugdíjast, a visszahívás lehetősége sem kizárt, mint ahogy a státusz újranyitásának kérvényezése sem" - mondta Pintér Aranka.

Bekavar a hittan és az önkéntesség

Nem látják a tanárok azt sem, hogy hogyan készítenek órarendet jövőre úgy, hogy jönnek a hittanórák, és időpontot kell egyeztetni egy katolikus, egy református, egy evangélikus és egy zsidó hittantanárral is. "Elkezdtük a megbeszéléseket, de már látszik, hogy gyakorlatilag nincs olyan időpont, ami az egyháznak és nekünk is jó lenne" - mondta egy igazgató.

Egy másik igazgató csapdahelyzetnek nevezte, hogy a középiskolásoknak 50 óra önkéntességet kell vállalniuk érettségi előtt. "Ez elméletben abszolút támogatható és jó, de ehhez tanári felügyelet kell. Márpedig, ha felszorozzuk az óraszámot a diákok számával, akkor az azt jelenti, hogy rengeteg időbe kerül, és rengeteg túlóradíjat kellene fizetni, és nem tudjuk, miből" - mondta. A Klik erről és a hittanról azt mondja, ez szervezési kérdés, az iskoláknak kell megoldaniuk ezeket a problémákat. Az önkéntes munka felügyelete a feladatellátás keretében, nem pedig túlórában biztosítandó feladat - mondta Pintér Aranka.

A szülők pedig amiatt aggódhatnak majd, hogy mi lesz, ha a gyereküket nem veszik fel iskolába. Ilyen esetekben eddig a jegyző jelölt ki iskolát, most majd a Klikkel, illetve a hozzá tartozó tankerülettel kell egyeztetnie a szülőnek, ami a tanárok szerint nem egyszerű, volt olyan tankerületi igazgató, amelyik fogadóórát jelölt ki, és csak akkor beszélhettek vele az iskolavezetők. Egy másiknak a területén a szakiskolákat papíron négy intézménnyé vonták össze, és csak ennek a négy iskolának az igazgatójával állt szóba.

A Pedagógusok Szakszervezete az Origónak azt mondta, mindennap átlagosan két-három megkeresést, panaszt, kérdést kapnak ezekben a témákban. De van előrelépés is: a kormányzattal már megállapodtak, hogy az igazgatók utasítási jogkörét visszaadják a papíron nem hozzájuk tartozó iskolai dolgozóknál, takarítóknál, karbantartóknál. A szakszervezet most abban bízik, hogy az erről szóló törvénymódosítást a Parlament is elfogadja. Galló Istvánné elnök szerint azonban hiába oldják meg lassan egyes helyeken a gondokat, az mindig is meglátszik majd, hogy míg az önkormányzatokban összesen ötezer ember foglalkozott országosan az iskolai ügyekkel, addig a Kliknek ezer alkalmazottja van.