Még mindig nem jegyezték be Bajnai pártját

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszéken még mindig nem jegyezték be Bajnai Gordon pártját - értesült a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Törvényszéken még nem jegyezték be a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 Választói Szövetséget, a bíróság hiánypótlásra kötelezte a pártot - írta a Magyar Nemzet szerdai számában.

A lap információját az Együtt 2014-nél megerősítették, és közölték: a szervezet napokon belül eleget tesz a hiánypótlási végzésnek.

A Haza és Haladás Egyesületből, a Milla Egyesületből, valamint a Magyar Szolidaritás Mozgalomból tavaly október 23-án megalakult Együtt 2014 Választói Mozgalom márciusban vált Együtt 2014 Választói Párttá, amely szövetségre lépett az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért Párttal - emlékeztet a Magyar Nemzet.