A diákokat listázó iskola nem engedte be Heller Ágnest

Vágólapra másolva!
Az igazgató szerint a szülők nem akarták az előadást. Az egyik szervező szerint ez nem igaz.
Vágólapra másolva!

Nem engedélyezte a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium igazgatónője, Gránásiné Bácsi Tünde, hogy Heller Ágnes filozófus etikaelőadást tartson - írja a Nol.hu. A igazgató ezt azzal indokolta a Veol.hu-nak, hogy a szülők kérték tőle, hogy a filozófus ne tarthassa meg az órát. A Nol próbálta elérni az igazgatót, de nem jártak sikerrel.

Heller Ágnes a Várpalota blog szervezésében rendezett konferencián vett részt, emellett tartott volna órát Balatonalmádiban, de végül a veszprémi Amerikai Kuckóban mondta el. Kész Zoltán, az Amerikai Kuckó és a Szabad Piac Alapítvány igazgatója szerint a szülők egyáltalán nem ellenezték Heller meghívását az iskolába, sőt a szervezésben is közreműködtek.

Az iskola már tavaly is bekerült a hírekbe, amikor kiderült, hogy listát készítenek a végzős diákok keretszámokról alkotott véleményéről. Emiatt idén januárban pénzbüntetéssel sujtották az iskolát.