Öt koszovói vert meg egy helyi férfit Debrecenben

Vágólapra másolva!
A Debrecenben befogadottként élő koszovóiak ellen csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt indítottak eljárást.
Vágólapra másolva!

Gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a debreceni nyomozók azt az öt koszovói férfit, akik 2013. május 30-án kora reggel Debrecen belvárosában bántalmaztak egy 27 éves helyi fiatalembert. A verekedés egy szóváltás után tört ki.

Az őrizetbe vett huszonéves gyanúsítottakkal szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt az eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le, és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Úgy tudjuk, az öt koszovói férfi befogadott volt a debreceni befogadó állomáson.