Fele-fele arányban választják a hit- és erkölcstant

Vágólapra másolva!
Egyelőre még nem érkezett szülői panasz az oktatási jogok biztosához. Az egyházak a hitoktatás finanszírozása miatt aggódnak.
Vágólapra másolva!

A szeptembertől első osztályos gyerekek szüleinek 52 százaléka választotta az egyház által szervezett hit- és erkölcstan oktatást, míg 48 százalékuk az erkölcstant a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ adatai szerint.

Ősztől felmenő rendszerben, az első és az ötödik évfolyamon kötelező a két tantárgy közül valamelyik választása.

A Népszabadságnak Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa elmondta, hogy eddig semmiféle szülői panasz nem érkezett hozzá az ügyben. Panaszok, kérdések inkább majd szeptember után várhatók, amikor már az érintettek tapasztalatokat szereznek az új tantárgyak oktatásáról - mondta.

Az egyházak ugyanakkor már most rámutattak arra, hogy akadnak még megválaszolatlan kérdések. A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői nemrégiben közös levélben kértek felvilágosítást a kormányzattól, és szakértői egyeztetéseket javasoltak, mert - a lap információi szerint - bizonytalanságot érzékelnek a finanszírozásban. Álláspontjuk szerint ugyanis nem egyértelmű, hogy milyen összeget szán az állam a hitoktatók bérére, miként az sem, kinek kell megrendelnie és kifizetnie a hittankönyveket.

A Népszabadság által megkérdezett iskolák szerint zavart okozhat még, hogy azokban az oktatási intézményekben, ahol viszonylag sok egyház tart majd hitoktatást, helyhiány alakulhat ki.