Hét év börtön a gyorskezű szerb rablóknak

Vágólapra másolva!
Jogerősen hét év, illetve hat és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a három szerbiai férfit, akik 2012 tavaszán kiraboltak egy szegedi ékszerboltot.
Vágólapra másolva!

A három zombori férfi 2012 márciusában elhatározta, hogy rablást követ el Szegeden, ezért három alkalommal is ellátogattak a Tisza-parti városba, és a bűncselekmény helyszínéül a Kárász utcában található ékszerüzletet választották ki.

Április 4-én egy kölcsönkért autóval Szegedre utaztak. Ketten mentek be az ékszerboltba, ott a két alkalmazottat a földre lökték, és gázspray-vel lefújták. Az egyik férfi a kirakatban lévő ékszereket pakolta be a táskájába, közben a másik a környéken tapasztalható mozgást figyelte. A rablók egy perc elteltével távoztak is a boltból, de addigra az alkalmazottak megnyomták az üzletben elhelyezett riasztóberendezés pánikgombját.

Az elkövetők harmadik társa az autóval a közelben várakozott. A tettesek Mórahalom irányában menekültek, de a rendőrök fél óra múlva elfogták őket a homokhátsági kisvárosban. Az elrabolt ékszerek többségét - 4,2 millió forint értékben - megtalálták a kocsiban. Nyolc - a leltár alapján hiányzó - aranytárgy nem került elő, és a bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy ezeket a tettesek vitték volna el.

A vádlottak az eljárás során azt mondták, cselekményüket megbánták, a sértettek pedig megbocsátottak a tetteseknek. A táblabíróság társtettesként, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a három férfit, akik kérhetik, hogy a szabadságvesztést a hazájukban töltsék le.