Erdélyben több ezren emlékeztek Erőssékre

Gertyákat gyújtanak a Kancsendzönga megmászása után eltűnt két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére az Erdélyi Kárpát Egyesület kolozsvári megemlékezésén 2013. május 28-án.
Vágólapra másolva!
Tizenhárom erdélyi városban emlékeztek meg a két magyar hegymászóról, csak Gyergyószentmiklóson négyszázan voltak.
Vágólapra másolva!

A szervezők szerint több ezren gyújtottak gyertyát a Kancsendzönga megmászása után eltűnt két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére szervezett kedd esti erdélyi megemlékezéseken.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület kolozsvári megemlékezése Forrás: MTI/Biró István

Dezső László, a megemlékezéseket szervező Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke szerdán azt mondta, még nem összesítették a 13 erdélyi városban tartott megemlékezés adatait, de a többezres résztvevőszám biztosan állítható. "Csak Gyergyószentmiklóson közel négyszázan voltunk" - jegyezte meg az EKE elnöke.

Dezső szerint ugyan nem szerepelt a megemlékezések forgatókönyvében, de a résztvevők több helyszínen - így Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is - két világító lampiont eresztettek a magasba Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére. "Ez olyan megható pillanat volt, hogy senki nem bírta ki könnyek nélkül" - idézte fel Dezső László.

Az EKE-elnök szerint Erőss Zsoltot nemcsak székely származása és teljesítménye tette rendkívül népszerűvé Erdélyben, hanem az is, hogy a Mount Everest 2002-es meghódítása után valamennyi expedíciójáról vetített képes előadás-sorozaton számolt be Erdélyben, az utóbbi három évben pedig rendhagyó földrajzórákat is tartott számos erdélyi iskolában. Az is rokonszenvet váltott ki iránta, hogy az utóbbi évek expedícióira mindig magával vitte a székely zászlót is.