Vágólapra másolva!
Drogok és Vizoviczki László nélkül vinnék sikerre a hajógyári-szigeti diszkókat a szórakozóhelyek új tulajdonosai - írja a Figyelő. A sziget bulihelyeit irányító új kulcsfigura azonban egyelőre nem fedi fel magát.
Vágólapra másolva!

Már nem Vizoviczki László érdekeltségébe tartoznak a Hajógyári-sziget szórakozóhelyei - adta hírül egy hete egy sajtóközlemény, amelyet a "hajógyári-szigetek szórakozóhelyei" aláírással jegyeztek. A Figyelő forrásai szerint a május 18-i évadnyitó után pár héttel tervezte csak az új menedzsment a színre lépést, de egy, a Magyar Nemzetben május 21-én megjelent negatív hangvételű tudósítás miatt végül már előbb is fontosnak tartották a közlemény kiadását.

A közlemény szerint új korszak kezdődött a Hajógyári-szigeten. A területet üzemeltető hét cég összefogott, hogy együtt léphessenek fel a nemcsak a kábítószerek terjesztői, hanem azok fogyasztói ellen is.

Az új rendszer szerint van új üzemeltetési, valamint biztonsági cég, és az öt nagyobb szigeti helynek is külön vállalkozásai lesznek, ezek nevét, tulajdonosát egyelőre nem tudta meg a Figyelő.

Az új üzemeltetők szerint a gyanús körülmények között vízbe fúlt fiatalok ügye ártott a legtöbbet a sziget imázsának, így a jövőben az ilyen esetek elkerülése érdekében is erőteljesebben fognak fellépni.

Éppen ezért végképp bezárták a két kemény helyet, vagyis a mámoros partikról elhíresült Dokkoló hajót és a Coronita klubot. Aki azonban az elektronikus zenei stílust keresi, talál ilyen helyet, a Patron nevű klubot, amely a korábbi - a negyvenes korosztályt nosztalgiazenével kiszolgáló - Sláger Terasz helyén nyílt meg. A Dokkoló hajó helyén pedig Retro hajó nyílt. Mivel a tulajdonosok féltek, nehogy valaki egyszer beugorjon a vízbe, a "normális", Dolly Rollt hallgató negyveneseket engedik inkább a vízre, nem a tuc-tuc zene fiatal híveit - írja a Figyelő.