Az egyházak egyeztetnének a kormánnyal

Vágólapra másolva!
A katolikus, a református és az evangélikus egyház egyeztetni szeretne a kormánnyal az elvileg szeptemberben kezdődő hit- és erkölcstanoktatásról. Szerintük sok a nyitott kérdés.
Vágólapra másolva!

Közös levélben kér felvilágosítást a kormánytól a katolikus, a református és az evangélikus egyház a szeptembertől bevezetendő hit- és erkölcstanoktatás szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos nyitott kérdésekről - írta a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata kedden.

A közlemény a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Bizottsága tagjainak, valamint a református és evangélikus egyházak püspökeinek budapesti találkozójáról azt írta, hogy az egyházak a nyitott kérdésekről szakértői egyeztetést javasolnak.

A köznevelés finanszírozásával és az új köznevelési koncepció egyes rendelkezéseivel, oktatási intézmények átvételével összefüggésben az egyházak a problémák összegyűjtésén túl megállapodtak abban, hogy további közös egyeztetéseket kívánnak folytatni az oktatási kormányzattal a folyamatok tisztázásáért és a törvényi rendelkezések véglegesítéséért - írták. Az egyházi vezetők egyeztettek továbbá a módosítás alatt álló egyházi törvény, valamint a temetői és a szociális törvény részleteiről is.

Korábban nyilatkozatpárbaj alakult ki az egyházi vezetők és a kormány között. Május 20-án Erdő Péter bíboros azt mondta, hogy a kormány még nem adta ki azt a végrehajtási utasítást, amely alapján a gyakorlatba lehetne ültetni a hit- és erkölcstanoktatást. Az Emmi válaszul május 21-én azt írta, hogy a március 22-ei Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján "minden feltétel adott a hit- és erkölcstan bevezetéséhez". A konfliktusról itt olvashat bővebben.