Két évet téved Őszöd állítólagos tanúja

Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője
Vágólapra másolva!
Több pontatlanság is szerepel abban az interjúban, amely szerint szocialista politikusok szivárogtatták ki Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét. A kiszivárogtatás állítólagos tanúja, Szabó Bálint egy olyan lakásról beszélt, ahonnan a tulajdonosa már 2004-ben elköltözött, és az általa emlegetett kutya sem élt már 2006-ban.
Vágólapra másolva!

Eduardo Rózsa-Flores már 2004-ben eladta az Eötvös utcai lakását, és néhány hónappal később Szurdokpüspökibe költözött, így nem lehet igaz Szabó Bálint állítása, amely szerint 2006-ban az Eötvös utcai lakásában fogadott vezető MSZP-s politikusokat - állította az [origo]-nak Rózsa-Flores egyik egykori barátja, aki a költözésnél is segédkezett.

Szerinte az interjúban említett, Tito nevű németjuhász-rottweiler keverék sem élt akkor, már 2004-ben elpusztult. Szabó azt állította, hogy Titóra vigyázott, amíg a szocialista politikusok lejátszották Eduardónak a felvételt, amely Gyurcsány 2006 májusában elmondott balatonőszödi beszédéről készült.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Szabó Bálint

A forrás azt állította, hogy Rózsa-Flores néhány hónappal az után, hogy elköltözött, el is adta a lakást. Így emlékezett erre az egyik akkori szomszédja is az Eötvös utcából, bár ő biztosra nem tudta megmondani, pontosan melyik évben adta el a lakást. Több dokumentum is alátámasztja, hogy Rózsa-Flores már 2004-ben elköltözött, a Kapu folyóiratban megjelent, 2004-es cikkeiben is többször említést tesz erről. Az interneten lekérhető földhivatali adatokból nem derül ki, kik voltak a lakás tulajdonosai.

Szabó Bálintot reggel óta próbáljuk elérni, néha foglalt, de ha kicsöng, akkor sem veszi fel. Szabó eseményekben bővelkedő politikai karrierjéről itt olvashat bővebben.

----

Elindult Facebook-oldalunk, ahol friss híreket és a hírekből kimaradó érdekességeket olvashat. Kövessen minket!