Vágólapra másolva!
Szovjet repeszaknagránátot találtak a Főpolgármesteri Hivatal Gerlóczy utcai épületének tetején. Kiürítették a környéket, és lezárják a Károly körutat is.
Vágólapra másolva!

Egy 82 milliméteres, második világháborús, szovjet repeszaknagránátot találtak a Főpolgármesteri Hivatal Gerlóczy utcai épületének tetőszerkezetében csütörtök délben - közölte a Magyar Honvédség tűzszerészezredének kommunikációs tisztje. Németh-Zsohár Agnieszka elmondta: a robbanószerkezetet a tető felújítása közben fedezték fel. A gránátra kilőtt állapotban találtak rá, törött gyújtószerkezettel.

A környéket kétszáz méteres sugarú körben lezárták, a Főpolgármesteri Hivatalt is kiürítették, az épületegyüttest több mint ezer embernek kellett elhagynia.

A környező épületek kiürítése után - a tervek szerint este 7 óra körül - körülbelül 20 percre lezárják a Károly körutat is a gyalogos és közúti forgalom elől. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte: a közeli lakóházak kiürítése várhatóan 500 embert érint. Az V. kerületi védelmi bizottság a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumot, valamint a Kertész utca 30. és a Dob utca 83. alatti házat jelölte ki befogadóhelynek, ott gondoskodnak a lakókról - tette hozzá. Létrehoztak egy információs vonalat (872-7272), és azon keresztül is tájékoztatják az érdeklődőket a Gerlóczy utcai intézkedéssorozatról.