A Mazsihisz Kövérhez fordul Gaudi-Nagy kijelentése miatt

2013.05.23. 20:27

Jogi lépéseket követel Kövér László házelnöktől a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Gaudi-Nagy Tamás csütörtöki parlamenti felszólalásával kapcsolatban, amelyben a jobbikos képviselő kétségbe vonta, hogy az auschwitzi emlékhelyen bemutatott események összhangban vannak-e a történelmi tényekkel. 

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Kövér László házelnöktől kért intézkedést Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő csütörtökön a parlamentben a holokausztról tett kijelentése miatt.

Egy csütörtöki parlamenti vitában a jobbikos képviselő úgy fogalmazott: "az auschwitzi emlékhely kialakítása kapcsán sok kritika elhangzott már, hogy vajon az ott bemutatott események teljes mértékben összhangban vannak-e a történelmi tényekkel". Ekkor a levezető elnök a jobbikos Balczó Zoltán volt, és "sem tőle, sem a többi képviselő részéről sem érkezett semmiféle reakció" - számolt be az eseményről később több tudósítás.

A Mazsihisz szerint a képviselő nyíltan nem tagadta ugyan a holokauszt tényét, de "alantas módon célzott arra, hogy a több millió áldozat kivégzésének színhelyén kialakított emlékhelyek nem a valóságot tükrözik". Felszólalásával így "az újkori antiszemitizmus fegyverét, a holokauszt relativizálását valósította meg, amivel meggyalázta a haláltáborban elpusztított több mint 400 ezer magyar emlékét."

A Mazsihisz közleményében a demokratikusan gondolkodó parlamenti képviselőket arra szólította fel, hogy utasítsák vissza Gaudi-Nagy Tamás szavait, Kövér László házelnököt pedig arra: "tegye meg a szükséges jogi lépéseket a magyar parlament tekintélyének helyreállítása érdekében".

A 20. századi diktatúrák megismertetéséről szóló határozati javaslatok általános vitája során Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője támogatásáról biztosította a Terror Házára és a recski munkatáborra vonatkozó javaslatokat.

Arra az MSZP-s előterjesztésre viszont, amelyiknek az a célja, hogy minden fiatal eljuthasson az auschwitzi emlékhelyre, azt mondta, nagyon sok kritika merült fel azzal kapcsolatban, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek. Hozzátette: azokat az aggályokat is osztja, hogy szükséges-e ekkora kiadásokba kényszeríteni az oktatási intézményeket.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője Gaudi-Nagy Tamás szavaira reagálva közleményt adott ki. Ebben a leghatározottabban elítélt minden olyan kétértelmű kijelentést, mint amilyen csütörtökön elhangzott a parlamentben Gaudi-Nagy Tamás felszólalásában. "Senkinek nincs joga megkérdőjelezni a holokauszt tényét, milliók szenvedését és halálát" - tette hozzá.

Az MSZP csütörtök esti közleményében ugyancsak elítélte és "undorodva visszautasította" Gaudi-Nagy kijelentését. Az ellenzéki párt egyúttal felszólította a legfőbb ügyészt, hogy hivatalból indítson eljárást a jobbikos képviselő ellen.