Énekeljük együtt az Összetartozás dalát!

Vágólapra másolva!
A nemzeti összetartozás napján este hat órakor mindenki énekelje együtt a Barackfa című dalt - kéri a kormány. Az emléknapra készült dalban feltűnik a magyar tehetségkutatós műsorok több szereplője is.
Vágólapra másolva!

Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának zeneszáma, azaz az Összetartozás dala. A szerdán Budapesten bemutatott dalhoz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a június 4-i nemzeti emléknapon közös éneklést is szervez. A dalt hallgassa meg ezen a linken!

A dalban közreműködik a Magyar Rádió Gyermekkórusa, szólót énekel Csizmadia Anna népdalénekesnő. A dalban feltűnik több, tehetségkutató versenyből ismertté vált fiatal művész is, például Antal Timi, Bencsik Tamara, Baricz Gergő és Kállay-Saunders András. A Nemzetiösszetartozás.kormány.hu honlap szerint az énekesek szerepvállalása az Összetartozás dalá-ban is mutatja: bárhol is szülessünk a világban, a közös nyelv, a közös kultúra mindenhol és mindenkor összeköt bennünket.

A KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, hogy június 4-én 18 órakor minden magyart az Összetartozás dalá-nak közös eléneklésére buzdítanak.

"A program kötetlen, így bárhol lehet énekelni, a lényeg, hogy készüljön felvétel a produkcióról. Az Összetartozás Dalának videó felvételét fel kell tölteni a legismertebb videomegosztó-portálra, hogy ezen a napon határtalanul szóljon a dal és a közös élmény megerősítsen bennünket: a magyarságunk országhatároktól függetlenül összeköt bennünket" - írja közleményében a KIM. A legjobb kisfilmekből nyilvános összeállítás készül.

* * *

Elindult a Facebook-oldalunk, ahol friss híreket és a hírekből kimaradó érdekességeket olvashat. Kövessen minket!