Vágólapra másolva!
Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A 170 centiméteres kis zsiráf valószínűleg lány, de még nem állapították meg a nemét. Már talpra állt, néhány napon belül a közönség is megnézheti. Az állatkert történetében ez volt a huszonnyolcadik zsiráfszülés.
Vágólapra másolva!

170 centiméterrel született meg szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykert új zsiráfborja. Hanga Zoltán szóvivő azt mondta az [origo]-nak, hogy még nem sikerült megállapítani a nemét, így nevet sem adtak neki, de valószínűleg nőstény a kis zsiráf. A zsiráf néhány órával a világra jövetele után már lábra is állt, és azóta rendesen táplálkozik, néhány napon belül a közönség is láthatja - mondta Hanga.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

A kis zsiráf jelenleg a Szavannaház egyik elkülönített csarnokában, a zsiráfok számára fenntartott szülőszobában tartózkodik az anyaállattal együtt - mondta a szóvivő. A zsiráfborjú édesanyjának, a hatéves Sandrának ez volt az első szülése, az apjának, Jonasnak, a tavaly elpusztult zsiráfbikának viszont minden budapesti állatkertben élő nőstény zsiráftól született borja. A budapesti állatkertben nem olyan ritka a zsiráfszülés: az állatkert történetében eddig már 27 kis zsiráf született, 1985-ben, 2002-ben és 2012-ben két-két kicsi látta meg a napvilágot.

Hanga azt is mondta, hogy az állatkertben látható zsiráfokat Rothschild-zsiráfoknak is nevezik, és a zoológusként is elismert híres bankár, Walter Rothschild után kapták a nevüket. Eredetileg Ugandában, Kenyában, illetve Dél-Szudánban őshonos, ezért Uganda-zsiráfoknak is szokták nevezni őket. A szóvivő megjegyzete, hogy a Rotschild-zsiráfok veszélyeztetett állatnak számítanak, a természetben kevesebb, mint 700 egyed él. A világ állatkertjeiben nagyjából 450 Rothschild-zsiráf él.

* * *

Elindult a Facebook-oldalunk, ahol friss híreket és a hírekből kimaradó érdekességeket olvashat. Kövessen minket!