Gránátot találtak Dunakeszin

Vágólapra másolva!
Világháborús gránátot találtak Dunakeszin a Duna partján fürdőzők. A robbanószerek hatástalanítása miatt a partszakaszt lezárták.
Vágólapra másolva!

Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszúságban - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.

A tűzszerészek egy 75 milliméteres német hüvelyt és benne egy RG-42 típusú orosz, illetve egy német gránátot találtak. A bejelentő elmondása szerint ugyanakkor a parttól bentebb is észlelt valamit a Dunában, ezért annak felkutatásáig az érintett partszakaszt lezárták.
A tűzszerészek vasárnap kora este egy másik hüvelyre is rábukkantak a Dunában, az azonban üres volt. Az első hüvelyben pedig az átvizsgálás során a két gránáton kívül még egy tojás kézigránátot, egy repeszgránátot és több gyújtószerkezetet is találtak. A robbanószerkezetet a tűzszerészek elszállították a helyszínről és a Duna-partot újra megnyitották