Útdíjtender: feljelentés zsarolás miatt

Vágólapra másolva!
Az elektronikusútdíj-tender januári bedőlése miatt feljelentést tett a rendőrségen és a versenyhivatalnál az Állami Autópálya Kezelő Zrt. - értesült az Index. A rendőrség vizsgálja, indítsanak-e nyomozást az ügyben.
Vágólapra másolva!

A müncheni Aurelius Grouphoz tartozó Getronics - bár megnyerte a tendert - idén januárban piaci nyomásgyakorlásra hivatkozva visszalépett. Akkor a cég azt állította, hogy egyik versenytársuk megzsarolta az összes alvállalkozójukat, hogy ha a Getronicsszal dolgoznak együtt, elesnek a többi üzletüktől. Az Index szerint ezért a rendőrök a múlt héten megkeresték a Getronicsot, hogy nyilatkozzanak arról, "a nyomásgyakorlást ki, mikor, hol, kivel szemben alkalmazta, az konkrétan miben nyilvánult meg, történt-e erőszak".

A konkurens - a tenderen alulmaradt - cégek januárban azt mondták, a Getronics később ismerte fel, hogy nem tudná határidőre tartani az e-útdíj rendszer kiépítését.

A kormány márciusban újból kiírta a tendert, de titkosította, áprilisban pedig az I-Cell Kft. és az ARH Zrt. alkotta konzorciumot hirdette ki győztesként. A rendszernek az év második felében már működnie kellene, a teherforgalmat megadóztató használatarányos útdíjból az idén 75 milliárd forintot, jövőre pedig 150 milliárdot vár a költségvetés.