A Fidesz-frakciónak is tízmilliókért adott tanácsot a Századvég

Vágólapra másolva!
A többmilliárdos kormányzati keretszerződés mellett a Fidesz frakciójától is több tízmilliós megbízásokat kapott tanácsadásra a Századvég Politikai Iskola Alapítvány, a Századvég Gazdaságkutató és a Strategopolis Kft. A kormánypárti képviselőcsoport emellett - ugyancsak több millió forintért - egyenként is díjazta a Századvég korábbi és jelenlegi munkatársait.
Vágólapra másolva!

Legalább 19,9 millió forintot kapott 2011 és 2013 között a Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató a Fidesz frakciójától - írja a a parlamenti frakciók 2011 és 2013 tavasza között kötött szerződései alapján a 444.hu. A közel 20 millió forintból 9,6 milliót "kommunikációs tanácsadásra", a többit pedig "szakirodalmi mű készítésére" fizették ki.

Nem járt rosszul a cikk szerint Giró-Szász András kormányszóvivő korábbi cége, a Strategopolis sem (cégbeli részesedésétől 2010 szeptemberében, kormányszóvivői kinevezésekor vált meg Giró-Szász), amely legalább 26 millió forintot kapott az utóbbi három évben, de ezen kívül egy Giró-Szász nevű ügyvédi iroda is kapott 10 milliót a Fidesz-frakciótól. (A 444.hu-nak küldött későbbi helyreigazításban Giró-Szász hangsúlyozta, hogy az ügyvédi iroda semmilyen módon nem köthető hozzá, és annak névadói sem közeli hozzátartozói.)

(A századvéges konzorciummal 2011 végén kötött 1,3 milliárd forintos tanácsadói szerződést a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) szakpolitikai kutatásra, tanulmányírásra, projektmenedzsmentre és kommunikációs stratégiai tanácsadásra. A megbízást tavaly februárban egy újabbal egészítette ki a minisztérium, így az eredeti megbízási díj több mint a duplájára, 3,1 milliárd forintra emelkedett, ezt idén tavasszal egy újabb, 250 milliós megbízással is megfejelték.)

Egyes, a Századvéghez kötődő tanácsadókat külön is fizetett a kormánypárti frakció: a cikk szerint Kitta Gergely, Schultz Gábor, Kern Tamás és Molnár Norbert az utóbbi három évben havonta 600-900 ezer, összesen 10-15 millió forintot kitevő összegeket kapott tanácsadásért.

A 444.hu másik cikke szerint a Századvég stratégiai igazgatója G. Fodor Gábor 2011 szeptemberétől havi 700 és 745 ezer forint közötti összegért ad tanácsot a Fidesz Kulturális Kabinet Oktatási és Tudományos munkacsoportjának, de 13,4 millió forint értékben "törvényjavaslatra vonatkozó tanácsadást" is végzett.

A jobboldali lapok által kedvelt, közvélemény-kutatásairól ismert Nézőpont Intézet 6,3 millió forintot kapott a nagyobbik kormánypárt frakciójától "politikai helyzetelemzésért", 900 000 forintot pedig "politikai jelentésért". A Nézőpont médiafigyelő cégét, a Médianézőt a KDNP frakciója is díjazta 2,9 millió forinttal, hírösszefoglalók készítéséért.

A Fidesznél lényegesen kisebb költségvetésből gazdálkodó szocialista frakció a 444.hu szerint nem kötelezte el magát egyetlen cégcsoport mellett, hanem több forrásból szerez be politikai tanácsokat. A Lakner Zoltán vezette Politbüro Bt. például összesen 6,75 millió forint, a Közpolitikai Megoldások Intézete Kft. pedig 6,5 millió forint értékben adott tanácsokat.

Érdekes, hogy 2011-ben még az a Szigetvári Viktor is kapott 2 millió forintot a szocialistáktól kommunikációs tanácsadásra, aki ma már Bajnai Gordon legszűkebb stábjának kulcsembere.

A Jobbik 1,9 millió forintot fizetett az Iránytű Intézetnek "Az izlandi válság tanulságai" című tanulmányért, 2 milliót pedig "A nemzeti és európai identitás kölcsönviszonya magyar szemen keresztül" című tanulmányért. Az Iránytű ügyvezetője az a Forrai Richárd, aki egyben a Barikád című lap kiadója is, valamint Vona Gábor személyes tanácsadója, a Jobbik korábbi frakcióigazgatója.

A 444.hu csütörtök reggeli cikkében a frakciók magánszemélyeknek adott juttatásairól írt: eszerint az Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula több alkalommal is kapott - összesen 3 millió forintot - a Fidesz képviselőitől sportügyi tanácsadásra és háttéranyag-írásra.

Kapott pénzt a frakciótól kommunikációs tanácsadásért Rákay Philip korábbi cége, valamint a felesége, Wieber Orsolya vállalkozása is, a KDNP-s Rubovszky György lánya, Rubovszky Csilla pedig 12 millió forintot kapott jogi tanácsokért.

A Magyar Hírlap volt újságírója, Huth Gergely cége 4,4 millió Ft-ot kapott.

A Jobbiknak egy gárdaalapító színész, Usztics Mátyás tartott kommunikációs képzést, 1,8 millió forintért.