Határozottabb fellépést ígér az Alkotmánybíróság elnöke

Vágólapra másolva!
Kétharmados parlamenti többség mellett mind Romániában, mind Magyarországon határozottabb fellépésre van szüksége az Alkotmánybíróságnak az alkotmányosság érvényesülése érdekében - nyilatkozta Paczolay Péter, a magyar és Augustin Zagrean, a román Alkotmánybíróság elnöke szerdán, miután meglátogatták az Egri Törvényszéket.
Vágólapra másolva!

A román alkotmánybírósági delegáció élén Magyarországra látogató Augustin Zegrean azt mondta, a kétharmados parlamenti többség mellett "az Alkotmánybíróságra fontos szerep hárul azért, hogy nagyon határozottan és előremutatóan kordában tartsa a különböző politikai vágyakat".

Szerinte országtól függetlenül mindig minden politikus azt szeretné, ha az alkotmánybíróságok "szelídek lennének", és jóváhagynák bármilyen kezdeményezésüket. Az Alkotmánybíróságnak viszont az alkotmányosság biztosítékaként kell működnie a társadalom fejlődése érdekében. Ennek a szerepnek mind a magyar, mind a román testület igyekszik megfelelni - fűzte hozzá.

Paczolay Péter azt mondta, hogy kétharmados parlamenti többség esetén jóval határozottabban kell fellépniük amellett, hogy az alkotmányosság érvényesüljön és a parlament, a politika tiszteletben tartsa az alkotmánybíróságok döntéseit. Szerinte mindkét Alkotmánybíróság mozgalmas éveket tudhat maga mögött, és különösen az elmúlt évben került a nemzetközi figyelem középpontjába a két testület, a többi között hatáskörváltozások és az új alaptörvény miatt.

Ebben a helyzetben igen sok tapasztalatot tudnak kicserélni a látogatás és tárgyalások során, amelyek egyébként a jó kapcsolatnak köszönhetően rendszeresek - tette hozzá. Az elmúlt években jelentősen közeledett egymáshoz a változások nyomán a két bíróság hatásköre. Korábban ugyanis Románia a francia modellt követte, a magyar bíróság közjogi helyzete pedig a némethez volt hasonlítható - mondta Paczolay Péter.