Schmitt Pál beletörődött, hogy nem doktor

Vágólapra másolva!
Törvénytelen és etikailag kifogásolható volt, hogy a Magyar Testnevelési Egyetem doktori címet adott Schmitt Pálnak 1992-ben - ezt állapította meg a jogorvoslati bizottság, amely Schmitt Pál kifogására vizsgálta meg az ügyét. A plágiumbotrány miatt lemondó volt köztársasági elnök a határozatra tekintettel lemondott doktori címéről.
Vágólapra másolva!

Helybenhagyta a Semmelweis Egyetem (SE) szenátusának tavaly márciusi, Schmitt Pál plágiumgyanús doktori dolgozatával kapcsolatban hozott döntését az a jogorvoslati eljárás, amelyet a volt köztársasági elnök felülbírálati kérelme alapján indult az egyetemen.

Az SE szerdai közleménye szerint az egyetem jogorvoslati bizottsága megállapította, hogy Schmitt Pál 1992-ben "Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése" címen benyújtott értekezése már a beadáskor sem formailag, sem tartalmilag nem felelt meg az akkori törvényekben előírt követelményeknek és a Magyar Testnevelési Egyetem Doktori Szabályzatának.

A jogorvoslati bizottság emellett jogszabályba ütközőnek és etikailag is kifogásolhatónak találta a Semmelweis Egyetemtől 1992-ben még független Magyar Testnevelési Egyetem azon eljárását, amellyel Schmitt értekezését hivatalos eljárásra bocsátotta.

Az egyetemi közlemény szerint a volt köztársasági elnök - akit személyesen is meghallgatott a rektor által felkért jogorvoslati bizottság - az eljárás végén elismerte, hogy a Semmelweis Egyetem eleget tett a Fővárosi Törvényszék korábbi határozatának, amely jogorvoslati eljárásra kötelezte az intézményt. Az eljárás lezárultát követően Schmitt Pál lemondott egyetemi doktori (doctor universitatis) címéről. Az ügyben további eljárásnak nincs helye.

Schmitt Pál kisdoktori címét - hogy arról korábban beszámoltunk - több hónapos procedúra eredményeként 2012 március 29-én azután vonta vissza a TF jogutód Semmelweis Egyetem szenátusa, hogy az intézmény által felállított tényfeltáró bizottság megerősítette a hvg.hu januári cikkének állításait, miszerint a doktori dolgozat jelentős részét Schmitt más források teljes vagy részleges átvételével készítette el.

A végül a lemondásához vezető fokozatfosztás jogosságát a volt államfő azonban kezdettől fogva vitatta. Schmitt Pál már távozását bejelentő parlamenti beszédében is azzal érvelt, hogy az eljárás szabálytalan volt, az egyetem szenátusának szerinte ugyanis ismernie kellett a hatályos törvényi rendelkezéseket, amelyek értelmében doktori címének megvonását a Magyar Akkreditációs Bizottság indítványára kizárólag a nemzetierőforrás-miniszter kezdeményezhette volna, és nem is az egyetemnél, hanem a bíróságnál. Mivel azonban nem így történt, Schmitt azt is bejelentette, hogy bírósághoz fordul jogorvoslatért, majd másnapi közleményében a Semmelweis Egyetem szenátusának "ténybeli és jogi tévedéseket valamint eljárásjogi szabálysértéseket tartalmazó döntését" emlegetve erősítette meg, hogy megteszi a megfelelő jogi lépéseket.

A volt köztársasági elnök 2012. április 13-án először az egyetemhez nyújtott be felülbírálati kérelmet a szenátus határozatával szemben, majd rövid időn belül a döntés bírósági felülvizsgálatát is kezdeményezte a Fővárosi Törvényszéken.

* * *

Elindult a Facebook-oldalunk, ahol friss híreket és a hírekből kimaradó érdekességeket olvashat. Kövessen minket!