A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát

Vágólapra másolva!
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a helyén maradt például az évtizedek óta nagyhatalmú ügyvezető, Zoltai Gusztáv. Pedig többen teljes megújulást követelnek, a Mazsihisz ugyanis az elmúlt években sokat veszített befolyásából, belső összetartó erejéből, és a kormány mellett sem igazán találja a helyét.
Vágólapra másolva!

Az egész vezetőséget elsöprő többórás viharos, kiabálós, személyeskedő vitává dagadt a Mazsihisz vasárnapi közgyűlése. A hatalmas menórával díszített teremben ülő mintegy száz szépen kiöltözött, kipás küldött nem készült fel arra, hogy aznap repkedni fog a kicsinállak, a pofán verlek vagy a te féreg. "Én még ma is úgy érzem magam, mint akit fejbe vertek" - mondta az [origo]-nak hétfőn az egyik résztvevő, Heisler András.

A közgyűlés napirendjén eredetileg nem szerepelt Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnökének visszahívása, mert Feldmájer az ellene már korábban benyújtott bizalmatlansági indítványt egy másik alkalommal, két hét múlva akarta megtárgyaltatni. A küldöttek vele szemben álló csoportja végül mégis követelte, hogy a leváltásáról rögtön szavazni lehessen, az elnök viszont ennek órákon át ellenállt. A patthelyzetet Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezetője oldotta fel egy váratlan húzással. "All int mondott, pedig benne volt a pakliban, hogy ő is elbukja" - élt egy pókerhasonlattal az egyik résztvevő, Radnóti Zoltán rabbi.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Zoltai Gusztáv közbelépett

A pulpituson ülő 78 éves Mazsihisz-ügyvezető, a szervezet talán legbefolyásosabb embere az egész vita alatt szinte semmit sem szólt, de aztán váratlanul bizalmi szavazást kért saját maga ellen, és az egész vezetésnek is ezt tanácsolta. Erre a teljes elnökség lemondott, Feldmájer pedig lépéskényszerbe került, így ő is bizalmi szavazást kért maga ellen. Az eredmény az lett, hogy Feldmájert visszahívták, Zoltait viszont 55:32 arányban megerősítették az ügyvezetői pozíciójában. A Szombat című zsidó lap hideg profinak nevezte az ügyvezetőt ezért a lépéséért. Ezzel ugyanis Zoltai lényegében megpuccsolta Feldmájert, pedig az elmúlt évtizedekben mindig jó viszonyban volt vele.

Feldmájer Péter is nagyjából így értékeli Zoltai lépését. "Mi 1991-ben abban maradtunk, hogy együtt fogunk dolgozni. Huszonkét év alatt sok konfliktusunk volt, de a viszonyunk nem volt rossz" - mondta az ügyvezetőről. "Én azóta a személyes ambícióimat félretéve dolgoztam a magyarországi zsidóságért. A hála viszont nem politikai kategória" - tette hozzá. Emiatt nem lepte meg Zoltai lépése, mert szerinte várható volt, hogy ha az ügyvezető úgy ítéli meg, hogy a saját pozíciója meggyengül, akkor lépni fog annak megerősítéséért.

Az elnök sem csalhatatlan

Hogy mi szólt a látványos, pödört bajszot viselő Feldmájer ellen, arra több példát is említettek a Mazsihisz-vezetők, akikkel beszélgettünk. Visszatérő kritika volt a vezetési stílusa és a többek szerint egyenesen összeférhetetlen személyisége. Feldmájer a bírálói szerint sokszor arrogánsan viselkedik, egyedül, a vezetőség bevonása nélkül szeret szerepelni és dönteni is.

A Zsidó Világkongresszuson is egyedül akart például szerepelni, a budapesti zsidóknak pedig szinte semmilyen szerepet nem hagyott - említették többen, volt, aki szerint ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ráadásul Feldmájer állítólag inkább politikus, azaz világi vezető, így kevéssé érdekelte, hogy mit mondanak a rabbik, akik emiatt háttérbe szorítva érezték magukat.

Megosztó személyisége miatt állandóan konfliktusokba keveredik. A múlt héten maga Feldmájer is azt nyilatkozta, hogy gyakran érik inzultusok. A Mazsök zsidó szervezettel például olyan rossz viszonyba kerültek, hogy az egyik ottani ellenlábasa közölte vele, hogy "leginkább azt utálja bennem, ahogy a szakáll- és bajuszviseletemet változtatom". Ezután állítólag az illető megragadta a szakállát, és alaposan megrángatta.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Feldmájer Péternek sok konfliktusa volt a Mazsihiszben

"Feldmájer elég autoriter személyiség, a közösség pedig kihátrált mögüle" - fogalmazott az [origo]-nak Radnóti Zoltán lágymányosi rabbi. "Az gond, amikor valakiben az elhivatottság küldetéstudattá válik, és csalhatatlannak kezdi tartani magát" - mondta Heisler András, akinek köztudottan "nem volt felhőtlen a viszonya" Feldmájerrel. (Heisler 2003-tól két évig volt a Mazsihisz elnöke. Néhány reformmal próbálkozott - például új alapszabállyal, nyitással a civil szervezetek irányába -, két év után azonban lemondani kényszerült, a posztért nem indulhatott újra, és Feldmájer visszavette az irányítást.)

A Mazsihiszben többen Feldmájert okolják azért is, hogy nem tett többet a Köves Slomó vezette EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) térnyerése ellen, aminek súlyos, pénzben is mérhető következménye volt: az EMIH ugyanis tavaly elérte, hogy a korábban csak a Mazsihisznek járó állami örökjáradékból évente 150 milliót kapjon, márpedig ez komoly forrásvesztés a Mazsihisznek. A még mindig csak 34 éves, ortodox Köves Slomó a külvilág előtt is elismert zsidó vezetővé vált, a Szombat című lap például arra hívta fel a figyelmet, hogy sok újságíró kapásból őt hívja fel, ha a hazai zsidósággal kapcsolatos kérdése van. Ez pár évvel ezelőttig elképzelhetetlen lett volna, a Mazsihisz hegemóniája megkérdőjelezhetetlen volt a zsidó közéletben.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Köves Slomó jól szerepel nyilvánosság előtt

Tudni kell tartani a távolságot

A Fidesz-KDNP-kormánnyal Köves Slomóék jobb kapcsolatot ápolnak, miközben a Mazsihisz hagyományosan nagyobb távolságot tart a nemzetinek vagy jobboldalinak nevezhető politikai oldaltól. Feldmájer nem tudott jól együttműködni a jelenlegi kormánnyal, pedig egy bizonyos szintig erre minden egyházi vezetőnek képesnek kell lennie - mondták többen is.

Ezek miatt jöhet szóba az elnöki pozícióért lényegében nyíltan bejelentkező debreceni hitközségvezető, Horovitz Tamás. Az [origo]-nak Horovitz úgy fogalmazott, hogy nem zárkózik el az elnökségtől. Többen bíznak az alkalmasságában, így ha lesz megfelelő támogatottsága, és jelölik, akkor elindul a posztért. Horovitz külön hangsúlyozta, hogy nagyon fontosnak tartja a rabbikkal való jobb együttműködést. Meg kell újítani az intézményrendszert, erősebbé tenni a közösségépítést, nyitott, befogadó és együttműködő Mazsihiszre van szükség - sorolta. "Barátságos Mazsihiszre" van szükség, az elnöke is legyen ilyen - tette hozzá.

Horovitzot a Mazsihiszben úgy könyvelik el, mint akinek - Feldmájertől eltérően - jók a kapcsolatai a Fidesszel. "Jóban van a debreceni polgármesterrel" - mondta például Radnóti Zoltán. Kósa Lajos pedig a Fidesz befolyásos politikusa. Igaz, a megkérdezett zsidó vezetők szerint a forrásosztást csak korlátozottan tudja befolyásolni, hogy milyen viszonyt ápol a kormánnyal az aktuális Mazsihisz-elnök. Horovitz az erre vonatkozó kérdésre diplomatikusan azt mondta, a kormányközeliség nem irányadó, és ő nem is tekinti magát annak, de persze fontos, hogy egy vallási vezetőnek hatékony érdekérvényesítő képessége legyen a mindenkori kormánnyal szemben.

Pletykaszinten felmerült, hogy Zoltai szeretné átvenni az elnöki posztot, hogy a gazdasági irányítói pozíciót 78 évesen kicsit kevésbé bonyolult feladatokra cserélje. Ezt azonban a megkérdezettek nem tartották valószínűnek. Bár a többség Radnóti Zoltán szerint Horovitz mellett sorakozott fel, még jöhetnek meglepetések a következő elnökválasztáson, mert az ülésen helyben is bárki felállhat, és jelölhet elnököt.

Feldmájer Péter az eltávolítását egyértelműen az érdeksérelmekkel magyarázza. Elnökségének huszonkét éve alatt ugyanis számos olyan döntést hozott, amelyek néhány ember vagy család érdekeivel ellentétesek voltak, mondta az [origo]-nak. Szerinte szerepet játszott az is, hogy vele ellentétben a Mazsihisz vezetésében többen ellenezték, hogy Budapesten rendezzék meg a Zsidó Világkongresszust, azt pedig, hogy a rendezvény végül sikeres lett, már nem tudták elnézni neki. A jelenlegi alapszabály az elnöknek több jogosítványt ad, mint a kilencvenes években érvényes korábbi, ő pedig csak élt a jogaival - mondta a kérdésre, hogy valóban elhanyagolta-e a konzultációt a Mazsihisz vezetőségével. "A szervezet közéleti térvesztése ellen, amit lehetett, világi vezetőként megtettem" - mondta. Szerinte a jelenlegi kormány 2010 óta a Mazsihisz szétzúzására törekedett, ennek viszont sikerült gátat szabni, és a kormány végül "belátta, hogy a Mazsihisz megkerülhetetlen". Az EMIH megerősödésének megállítása pedig - vallási terepen - a rabbikar dolga lenne, amely erre jelenleg nem képes - tette hozzá. Az elnöki poszt után Feldmájer továbbra is érdeklődik, ha akad, aki jelöli, nem zárkózik el tőle.

Zoltai Gusztáv vagy reform

Abban nincs egyetértés a Mazsihiszen belül, hogy a szervezet komoly reformra szorul-e. Schönberger András pécsi rabbi például - aki a vasárnapi ülésen újra és újra a teljes vezetőség lemondását követelte, először megrökönyödést váltva ki az ötletével -, bár több problémát is lát, nem gondolja azt, hogy egyértelműen komolyabb reformra lenne szükség.

Forrás: AFP/Peter Endig
Minden magyarországi zsidót képviselni tud a Mazsihisz?

A kritikusok szerint viszont alapprobléma, hogy a Mazsihiszben gyakorlatilag elmaradt a rendszerváltás. A szervezet 1989-ben jött létre, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) jogutódjaként. Ahogy az elődje is, kizárólagos képviselője volt a magyarországi zsidóságnak. A vezetők már ekkor is Zoltai és Feldmájer voltak. Zoltai Gusztáv 1989 óta megingathatatlanul ül a posztján, övé a gazdasági irányítás. Mivel a Mazsihiszben az ügyvezetőt is közvetlenül választják - nem pedig az elnök nevezi ki -, a neki lekötelezettekből vagy tőle függőkből erős bázist tudott építeni.

"Én nyolc éve úgy gondolom, hogy az ügyvezető személyén változtatni kell. Ez minden komolyabb változás gátját jelenti" - mondta Heisler András, aki szerint a Mazsihisz gazdálkodási rendszere sürgős korszerűsítésre szorul, működése pedig átláthatóságra. Úgy véli, hogy nemcsak kívülről, hanem belülről nézve sem átláthatóak sokszor a pénzügyi viszonyok. Legutóbb a Budapesti Zsidó Hitközség számvizsgáló bizottsága bírálta a helyzetet, négy problémás ügyet is említve. Ezekre csak formai válasz érkezett, érdemi nem.

Radnóti Zoltán szerint Zoltai maradása mellett, illetve a közgyűlés jelenlegi összetételével nem várható "komplett megújulás" a Mazsihiszben. (Zoltait hiába próbáltuk elérni.) A vasárnapi közgyűlésen "meghúzgálták az oroszlán bajuszát, de ettől még a Mazsihisz nem fog 180 fokos fordulatot venni". Viszont egyre több a fiatal a zsidó közéletben, ők bátrabbak, és látják, hogy lehet változtatni - jegyezte meg. Horovitz Tamás viszont egyértelműen pozitívan értékelte a jövőt, szerinte a többség úgy érzi, ez a megújulás fordulópontja lehet. "Új helyzet és új szemlélet jön, hiszen új elöljáróság lesz" - mondta.

Vasárnap viszont nemcsak Feldmájer visszahívása okozott meglepetést - jegyezték meg többen is -, hanem az is, hogy Zoltait megerősítették ugyan, de 32 ellenszavazatot kapott. Radnóti Zoltán rabbi szerint megdöbbentősen sokan szavaztak Zoltai ellen, amit az ügyvezetőnek erős jelzésként kell értékelnie.

* * *

Elindult a Facebook-oldalunk, ahol friss híreket és a hírekből kimaradó érdekességeket olvashat. Kövessen minket!