A Fidesz Gyurcsányt és Bajnait is kikérdezné

Vágólapra másolva!
Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is hallgassa meg a Portik-Labort találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság. A bizottság zárt üléseken vizsgálja az ügyet, szeptember végére lehet meg a jelentés.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont is meghallgatná a Fidesz a Laborc-bizottságban. Kocsis Máté, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja erről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának ülése után beszélt. Kocsis Máté szerint a szocialisták mindent megtesznek, hogy a Portik-Laborc találkozókról elterelhessék a figyelmet. Úgy fogalmazott: "Isten óvja Magyarországot attól, hogy Bajnai még egyszer a titkosszolgálatok közelébe kerüljön".

Elmondta, hogy a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságban javaslatot fog tenni arra, hogy az akkori politikai felelősöket - köztük Szilvásy György volt titokminisztert, és az akkori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is - hallgassák meg. Továbbá azt is kezdeményezi, hogy Gyurcsány Ferenc utódját, Bajnai Gordont is hallgassa meg a testület, mert - mint mondta - Laborc Sándor még az ő miniszterelnöksége idején is munkálkodott.

Azt is közölte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén "Jávor Benedek, Bajnai Gordon egyik eltartottja, a ciklus legdilettánsabb javaslatát tette meg". Dorosz Dávid, Jávor Benedek, Karácsony Gergely, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka, Szabó Tímea és Szilágyi Péter (független) képviselők a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítását kezdeményezték. Javaslatuk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőjét csak a szakbizottság beleegyezésével lehetne kinevezni, továbbá titkos információgyűjtést csak bírói engedéllyel lehetne elvégezni.

A javaslatot Jávor Benedek ismertette a bizottság előtt. Indoklása szerint a Portik-Laborc féle találkozók hangfelvételei konkrét kérdéseket vetettek fel, de az is kiderült, hogy a nemzetbiztonsági szakszolgálatok felügyelete nem megfelelő. Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagja azt mondta: a tárgysorozatba vételt pártja támogatja, de a javaslat egy részét nonszensznek tartják.

Kocsis Máté, fideszes képviselő a bizottsági ülésen azt mondta: politikailag átlátszónak és szakmailag védhetetlennek tartják a javaslatot. Kocsis Máté Bajnai Gordonnak azt üzente, hogy akkor tett volna rendet, amikor még ő volt a miniszterelnök. A bizottság végül leszavazta a független képviselők indítványának tárgysorozatba vételét.

A bizottsági ülésen a trafik-üggyel kapcsolatos szocialista felvetésekre reagálva Kocsis Máté azt mondta: támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely az adatok és dokumentumok megismerését szolgálja, de nem támogatnak olyan "mondvacsinált politikai ügyeket", amelyek ötezer jövőben trafikot üzemeltető kisvállalkozót, illetve családot a szervezett bűnözéssel próbálnak azonosítani.

Kiemelte: minden olyan vádat visszautasítanak, amely szerint politikai döntés született. Ha az lett volna, akkor nem nyert volna több száz helyen baloldali vagy jobbikos trafikos - mondta a fideszes képviselő, aki szerint ezért "alaptalan és politikai elterelés" az, hogy politikai döntések születtek.

A Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság munkatervét kisebb módosítással, de konszenzussal fogadták el, mondta Mile Lajos független országgyűlési képviselő, a bizottság elnöke a zárt ülés után. A munkaterv alapján a vizsgálódás első szakaszában áttanulmányozzák a kapcsolódó iratanyagokat. Erre nagyjából két hetet szánnak. Ezt követően döntik majd el, hogy kiket fognak meghallgatni.

Mile Lajos szerint ha fegyelmezett tempóban haladnak, akkor szeptember 30-ig be tudják fejezni a munkát és elkészül a jelentés. A bizottság a jövőben is zárt üléseket tart, s munkájuk végén határoznak arról is, hogy az elkészített jelentés lehet-e nyilvános.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában.

A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Április 30-án bejelentették, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságot állít fel.