Áder János közel két kilométert futott

Vágólapra másolva!
A köztársasági elnök egy jótékonysági triatlonversenyen vett részt Egerben, az egyik csapattársa Biros Péter vízilabdázó volt, a másik Orbán Viktor fogorvosa.
Vágólapra másolva!

Áder János köztársasági elnök is részt vett a 3. Eger Nagydíj triatlonfesztivál vasárnapi jótékonysági versenyén, amelyen több versenyszámban összesen közel 1500 induló állt rajthoz a pénteken kezdődött háromnapos egri eseményen.

Forrás: MTI/Komka Péter

A sportág egyik legnagyobb, egyben szezonnyitó rendezvényének egyik kiemelt programja a zárónapra meghirdetett jótékonysági váltóverseny volt, amelyen Áder János mellett számos sportoló és közismert ember fogott össze, hogy futásban, úszásban vagy kerékpározásban megmérettesse magát a sportág népszerűsítéséért, valamint a paratriatlon versenyzők támogatásáért.

A köztársasági elnök csapattársa Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok egri vízilabdázó és Bátorfi Béla, a fesztivált szervező dr. Bátorfi Team-Agria KTK elnöke volt (Bátorfi Orbán Viktor fogorvosa, korábban azzal szerepelt a hírekben, hogy a fogászati turizmus fejlesztésére szánt állami támogatást az ő cégén keresztül lehet elérni). Birosnak 300 méter úszás, Bátorfinak 10 kilométer kerékpározás, míg Áder Jánosnak közel 2 kilométer futás volt a penzuma.