Jön a Lex Kuruc.info

Vágólapra másolva!
A parlament elé került egy jogszabálytervezet, amely alapján a magyar állam blokkolhatna olyan külföldről üzemeltetett oldalakat, amelyeket a bíróság itthon jogszabályellenesnek ítélt. A Kuruc.info szélsőséges portál ellen eddig hiába hadakozott az állam.
Vágólapra másolva!

Felkerült a parlament honlapjára egy törvénytervezet, amely az elektronikus adatforgalom szabályozásáról szóló bekezdéseket is tartalmaz.

Ha a magyar bíróság úgy ítélte meg, hogy egy internetes tartalom nem felel meg a magyar törvényeknek, de a tárhelyszolgáltató külföldön volt, ahol a magyar bíróság ítélete nem érvényes, akkor eddig az állam nem tehetett semmit a tartalom eltüntetéséért.

A tervezet szerint viszont, ha a magyar bíróság ítélete alapján a magyar jogszabályokba ütközik a tartalom, akkor az igazságügy-miniszteren keresztül a magyar állam megkeresi a külföldi országot, ahol a tárhely van, és tájékoztatja a bírósági ítéletről. Ha a külföldi hatóság nem lép 30 napon belül, akkor a magyar hatóságok blokkolhatják a külföldi szerverről érkező adatokat, vagyis elérhetetlenné tehetnek honlapokat.

A Kuruc.info nevű szélsőséges portál ellen több eljárás is indult, de a rendőrség eddig tehetetlen volt, mert az oldalt külföldi szerverről üzemeltetik. Az állam a mostani jogszabállyal annyit el tudna érni, hogy legalább átmenetileg blokkolja az oldal magyarországi elérését.

Bár nem csak diktatúrákban történik meg, hogy az állam szűri az internetes adatforgalmat, a jogvédők már korábban is figyelmeztettek az ötlet hátulütőire. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet szerint például a tárhelyszolgáltatók egyes tartalmakat, például gyerekpornográfiát eddig is eltüntettek bírói végzés nélkül is.