Betörték az egyhetes BKK-busz ablakát

Vágólapra másolva!
Egy hete álltak forgalomba a legeslegújabb BKK-buszok, máris az egyiknek az ablakát betörték, 250 ezer forintos kárt okozva.
Vágólapra másolva!

Tegnap este egy hétfős csoport előzetes becslések szerint közel negyedmillió forintos kárt okozott Budapest egyik vadonatúj Mercedes Citaro autóbuszán - írja közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A vandálok a jármű vészhelyzetben használandó ablaktörő kalapácsával betörték a busz egyik oldalablakát. Az esetet az autóbusz járműfedélzeti kamerái rögzítettek. A sofőr szólt a központi diszpécserszolgálatnak, és amíg a rendőrök megérkeztek, addig fel tudta tartóztatni a rongálókat. A rendőrség eljárást indít az elfogott vandálok ellen.

Az új Mercedes Citerókat Orbán Viktor kormányfő Tarlós István főpolgármester társaságában mutatta be a múlt héten. Lehet, hogy annak a busznak az ablakát törték be a rongálók, amelyik a miniszterelnök mögött volt az ünnepélyes átadáson.