Kiflicsücsöktől fulladt meg egy kisfiú

Vágólapra másolva!
Bakonyszentlászlón a tanulótársai előtt fulladt meg egy 11 éves diák kedden - számolt be róla a Kisalföld.hu. A lap szerint a fiú félrenyelt egy kiflit. Egy héttel korábban egy 7 éves gyermek szilvás gombóctól fulladt meg Mosonmagyaróváron.
Vágólapra másolva!

Két hasonló gyermektragédia történt egy héten belül Győr-Moson-Sopron megyében. Bakonyszentlászlón, az általános iskola udvarán fekete lobogó hirdeti a tragédiát. Egy 11 éves romándi fiú halt meg kedden az egyik óraközi szünetben. A diákokat és a tanárokat egyaránt megrázták a történtek. Az iskola igazgatója délelőtt még képtelen volt arra, hogy nyilatkozzon a tragédiáról.

A Kisalföld.hu információi szerint az 5. osztályos fiú félrenyelt egy kiflit, és fuldokolni kezdett. A gyerekek azonnal szóltak a tanároknak, ők értesítették az igazgatót, aki azonnal hívta a mentőket. Közben igyekezett tanulóját életben tartani, szabaddá tenni a légutakat, a gyermek nyelvét félrehúzta, hogy ne akadályozza a levegővételben. Ám a falat olyan rosszul helyezkedett el a torkában, hogy hiába tett meg mindent, a fiú megfulladt a diáktársai előtt.

Először Pannonhalmáról érkezett meg a mentő, majd a győri gyermekmentő és a helikopter Balatonfüredről. Már hiába. Egy szakember szerint, ha a fiú mellett van az orvos, akkor sem biztos, hogy megmenthették volna.

A tanárok az iskola melletti parkba kísérték a síró tanulókat, amíg meg nem érkeztek a pszichológusok, akik speciális módszerrel próbálták kihozni a gyerekeket a krízishelyzetből a tragédia után. A pszichológiai foglalkozás után Fodor Miklós igazgató a következőket mondta: "Rettentően mélyen vagyunk mindannyian. Szerencsétlen baleset történt a diákunkkal. A tragikus véget megpróbáltuk minden tőlünk telhető módon megelőzni. Elsősegélyt nyújtottunk, orvost, gyermekmentőt, mentőhelikoptert hívtunk. Sajnos elvesztettük a gyermekünket, ami engem, kollégáimat, az osztályt, a gyerekeket mélységesen megviselte. Nem tudom, mikor tudjuk ezt kiheverni."

A fiú édesapja könnyeivel küszködve csak annyit mondott, hogy a fiú egyetlen gyermekük volt, aranyos, rendes gyermek. Neki építették a házat.

Mosonmagyaróváron is hasonló történt

A győri Petz Aladár Kórházban próbálták megmenteni annak a hétéves kisfiúnak az életét, aki a Kisalföld.hu információi szerint otthonában szilvás gombócot evett, s az akadt meg a torkán az elmúlt héten. Nem volt a tragédiának semmi előjele, a szokásos kora esti szertartás folyt, a kisfiú külön, a szobában ette a gombócot (anyukája talán épp a leckéjét nézte át), amikor a gyermek fuldokolva kitántorgott, hányt, majd összeesett. Leállt a légzése és a keringése is, így a mosonmagyaróvári mentőknek újra kellett éleszteniük. Ez sikerült, ezért vitték a válságos állapotban lévő kisgyereket azonnal Győrbe.

A Petz Aladár Kórházban dr. Ruszinkó Viktória osztályvezető főorvos volt ügyeletben, ő annyit mondhatott el: lélegeztetve, kritikus állapotban fogadták este nyolc órakor a kisfiút, akinek az életéért éjjel fél egyig küzdöttek. A tüdősérülése azonban annyira súlyos volt, hogy az életét nem tudták megmenteni.