Simicska Lajosék cége ontja a milliárdokat

Vágólapra másolva!
A számos állami megrendelést elnyerő, a kormányzathoz több szálon kötődő Közgép Zrt. nem érzi az építőipart sújtó válságot: a cégbírósági adatok szerint a vállalat tavaly 61,48 milliárdos árbevételt ért el és 3,2 milliárdot osztalékként tulajdonosai között osztott szét. Tavaly rátettek egy lapáttal 2011-es eredményükre is.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi évek kormányzati megrendeléseiből is jó nagy szeletet kihasító Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt tulajdonosai a válság ellenére - még előző évi eredményüket is túlszárnyalva - többmilliárd forintot kaptak osztalékként - derült ki a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának friss irataiból. A cég 2013. március 11-én 12 órakor tartott megismételt közgyűlésén döntöttek a cég fontosabb 2012-es és 2013-as ügyeiről. Döntöttek többek között arról, hogy mennyi pénzt fizessenek ki a tulajdonosoknak osztalékként. A Közgép a 2012-es gazdasági évet 61,48 milliárd forintos árbevétellel, és kicsit több mint 3,2 milliárdos adózott eredménnyel zárta, melyből a tulajdonosok között kicsit több mint 3,2 milliárd forintot osztalékként szét is osztottak. (A Közgépnél mindösszesen 747 ezer forint maradt az eredményből.) A cég a tavalyinál jobb eredménnyel zárta 2012-t, ugyanis a cég 2011-es árbevétele 56,6 milliárd forint volt, adózás utáni profitja pedig 2,9 milliárd volt.

A közgyűlést azért ismételték meg, mert az eredetileg összehívott 11 órás összejövetelen a részvényesek csupán 0,06 százaléka jelent meg. A közgyűlésen a 0,03 százaléknyi tulajdonrésszel rendelkező vezérigazgató, Németh Miklós mellett az ugyancsak 0,03 százalékkal rendelkező Sárvári Mezőgazdasági Zrt. képviselője jelent meg, és egyedül az ő szavazataival születtek meg a döntések. (A Sárvári Mezőgazdasági Zrt. a Nyerges Zsolt tulajdonában álló Mezort-csoport tagja.) Ez a döntéshozatal évek óta ismétlődik a cégnél, amely eddig ezzel a technikával igyekezett titokban tartani, hogy a minimális részesedéssel rendelkező Németh mellett kik a vállalat tulajdonosai. A Népszabadság ugyanakkor tavaly arról írt, hogy, a Közgép vezérigazgatója által aláírt nyilatkozat szerint a cég tulajdonosa Simicska Lajos üzletember.

Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy a Népszabadság által idézett nyilatkozat a teljes tulajdonosi szerkezetről szól-e. A cikk szerint ugyanis a Közgép vezérigazgatója egy közbeszerzési eljárás során tette a tulajdonosról szóló nyilatkozatot, hogy ezzel megfeleljen egy törvényi előírásnak. A cikkben idézett jogszabály ugyanakkor kifejezetten a tulajdonosi részesedéssel rendelkező "természetes személyekről" szól, ami jogi nyelven lényegében a magánszemélyeket jelenti. Így lehetséges, hogy a Közgép tulajdonosai között vannak "jogi személyek" (vagyis például más cégek) is, akikről azonban nem kellett nyilatkozni a közbeszerzési eljárás során.

Nem először jelennek meg ugyanakkor arra utaló jelek, hogy Simicskának köze van a Közgéphez. Az [origo] 2012. januárjában közölt cikket arról, hogy korábbi üzleti beszámolóiban a Közgép tulajdonosának vallotta magát az a Pro Aurum Zrt. nevű cég, amely a legutóbb fellelhető cégbírósági adatok szerint jelenleg Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik. Simicskát gyerekkori barátság fűzi Orbán Viktorhoz, és a kilencvenes évek első felében a Fidesz gazdasági igazgatói pozicíóját is betöltötte, majd 1998-ban, a párt kormányra kerülésekor az APEH elnöke lett. Simicska az utóbbi tíz évben teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, de a Fidesz több politikusa szerint továbbra is meghatározó gazdasági háttérembernek számít (részletek erről a párt körül kiépült gazdasági hátországról szóló kétrészes cikkünkben)

A Közgép történetét bemutató korábbi írásunkból kiderül, hogy a cég felívelése már a kormányváltás előtt elkezdődött, amikor többek között szocialista kötődésű vállalatokkal együttműködve nyert el sorban állami megbízásokat. Az erősödés tovább folytatódott a kormányváltás után is, a Közgép az építőipari munkák mellett sikeresen szerepelt például a vasúti fejlesztésekre kiírt pályázatokon is. A munkák többségét ugyanakkor konzorciumok tagjaként, tehát más cégekkel összefogva nyerte el.

A Közgép politikai kötődésére utalt az is, hogy elnöke a szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Nyerges Zsolt. (Mint a cégbíróságon hozzáférhető iratokból kiderül, hogy továbbra is havi egymillió forintos tiszteletdíjban részesül ezért a munkáért). Nyerges az elnöki tisztséget csak 2011. június óta tölti be, de a vállalatot közelről ismerők szerint informálisan már korábban is jelen volt a cég életében. Nyerges üzleti kapcsolatban áll Simicska Lajossal, korábban volt egy közös cégük Svájcban, illetve jelenleg is közös érdekeltségükbe tartozik a köztéri reklámpiac egyik meghatározó szereplője, a Publimont Kft. A politikai kötődésre utal az is, hogy Nyerges Zsolt testvére, Nyerges Attila januárban politikai főtanácsadói posztot kapott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (a tárcánál történt változások háttere megismerhető ebből a cikkből).