Vágólapra másolva!
Jóformán minden kifogásolt intézkedést - a negyedik alkotmánymódosítástól az AB jogainak korlátozásáig -, a visszacsináltatna a magyar kormánnyal az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága. A bizottság Magyarországról készített jelentéstervezetét kedden délután mutatják be, megállapításaiból és javaslataiból a 444.hu idéz.
Vágólapra másolva!

A nemzeti konzultáció vicc volt, az alkotmány egypárti és társadalmi párbeszéd nélkül fogadták el - többek között ezt tartalmazza az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága által a Magyarországról készített jelentéstervezet. A dokumentumot, amelyet kedden délután mutat be Brüsszelben a zöld párti Rui Tavares portugál jelentéstevő, a 444.hu-hoz tartozó EUrologus szerezte meg.

A dokumentum elején Petőfi Sándort idézik angolul: "There is no homeland where there are no rights" ("Haza csak ott van, hol jog is van").

A lap szerint a jelentésben előírják mit kell tennie a magyar kormánynak, hogy ne indítsák meg ellene az EU töltet nélküli atombombájának nevezett monitoring eljárást, amely az első lépés afelé, hogy az érintett tagállamtól megvonják az EU-n belüli szavazati jogot. Eszerint többek között előírnák, hogy a kormány vonja vissza a negyedik alkotmánymódosítást, rehabilitálja a kényszernyugdíjazott bírákat és állítsa vissza az Alkotmánybíróság jogait.

A portál jelzi, hogy a dokumentum egyelőre csak tervezet, és akár több száz módosítás is érkezhet még hozzá az Európai Parlamentben.