Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén

rezsicsökkentés, Szimpatizánsok aláírják a Fidesz rezsicsökkentésről szóló aláírásgyűjtő ívét a debreceni Kossuth téren
Vágólapra másolva!
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ötletük, hogyan vágjanak vissza. Mivel népszerűségvesztés nélkül nem lehet ellenezni a rezsicsökkentést, az MSZP és a Jobbik is támogatja, sőt még nagyobb csökkentést követel. Az Együtt 2014 elutasítja az intézkedéseket, de Bajnai Gordon alig tudta kivágni magát, amikor napokig üldözték a Fidesz aktivistái, hogy aláírassák vele a támogatóíveket.
Vágólapra másolva!

Egy MSZP-s képviselő néhány héttel ezelőtt úgy döntött, aláírja a Fidesz rezsicsökkentési ívét. Éppen a választókerületében, egy megyeszékhelyen gyűjtötte az aláírásokat az ötszázalékos áfacsökkentésért, amikor a fideszesek megérkeztek a helyi médiával, felállították a standjukat, és megkérdezték tőle, támogatja-e a rezsicsökkentést.

Szimpatizánsok aláírják a Fidesz rezsicsökkentésről szóló aláírásgyűjtő ívét a debreceni Kossuth téren Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az MSZP-s azt mondta az [origo]-nak, nem akarta, hogy a helyi lapok "azzal legyenek tele", hogy nem írja alá az ívet, ezért a kezébe vett egy tollat, és odafirkantotta az adatait a fideszes papírra. Ezután felhívta a helyi Fidesz-elnököt, és megkérte, írja alá ő is az MSZP áfacsökkentési ívét, de a politikus nem volt hajlandó odamenni.

A jelenet jól jelzi, hogy a Fidesz mennyire zavarba hozta az ellenzéket a rezsizéssel. Az MSZP-sek és jobbikosok támogatják a döntést, de az [origo]-nak nyilatkozó ellenzéki politikusok szerint tisztában vannak vele, hogy minden megnyilvánulásukkal a Fidesz kampányát segítik. Ezért szerintük nincs más választásuk, mint hogy ráígérjenek, vagy megpróbálják elterelni a figyelmet a témáról, amelyet egy szocialista képviselő "hibátlan kampányfogásnak" nevezett.

Nagyobbat és igazságosabbat szeretnének

A múlt héten szavaztak a képviselők a parlamentben a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról, amelyet szokatlanul nagy egyetértésben fogadtak el. A fideszes javaslatot az MSZP és a Jobbik is megszavazta, csupán 18 független képviselő (LMP, PM, DK) mondott nemet. Az MSZP-s vezető ezt azzal magyarázta, "egy baloldali párt nem teheti meg, hogy nem támogat egy embereknek pénzügyi könnyebbséget jelentő javaslatot".

MSZP-s képviselőktől úgy tudjuk, az elnökségi üléseken az elmúlt időszakban csak röviden foglalkoztak a rezsicsökkentéssel, és arra jutottak, hogy a pártnak azt kell kommunikálnia, "támogatjuk, és még nagyobb és igazságosabb rezsicsökkentést szeretnénk". Ezzel párhuzamosan az MSZP-seknek az ötszázalékos áfacsökkentési javaslatukat is meg kell említeniük, és rá kell bírniuk a fideszeseket, hogy ők is írják alá az íveket.

Az MSZP vezetése nem adott központi utasítást arra az esetre, mit kezdjenek helyben a kérdéssel a szocialisták. Ezért fordulhatott elő, hogy míg a miskolci MSZP-sek április közepén megszavazták a helyi önkormányzati határozatot, addig Csepelen elutasították. "A helyi szocialistákra bízzuk a döntést, ők ismerik az adott település viszonyait, ők tudják felmérni, miből jönnek ki jól" - magyarázta egy elnökségi tag, miért nincsen következménye annak, hogy egy MSZP-s támogatja vagy ellenzi a rezsicsökkentést.

Bajnai más utat választott

Az Együtt 2014-PM szövetség más utat választott. A képviselői nem támogatják a fideszes javaslatokat a parlamentben, a politikusai pedig - közleményük szerint - egységesen nem írják alá a "nagy rezsihazugság adatgyűjtő íveit". Bajnai Gordon sem írta alá, amikor április végén Gyulán erre kérte őt néhány fideszes. Az Együtt-PM vezetőjét előtte napokig üldözte a Fidelitas az ívvel, így Bajnai számított rá, hogy országjáró körútjának gyulai állomásán is megkeresik. Úgy döntött, odamegy a fideszes standhoz, de nem az adatait adta meg, hanem egy kampányígéretét írta a papír fejlécére.

Forrás: Haza és Haladás Egyesület
Bajnai alá- helyett föléírással vágta ki magát a helyzetből

Egy PM-es szerint a rezsicsökkentéssel csapdába került az ellenzék, mert "akár egyetért vele, akár elutasítja, mindenképp a Fideszt támogatja". A politikus azt mondta, egymás között már márciusban "megkongatták a vészharangot, hogy ki kell találniuk valamit a rezsicsökkentés ellen, vagy a Fidesz simán megnyeri a választásokat". Az Együtt-PM ezután sajtótájékoztatón ígérte meg, hogy épületfelújítási programot kezd, amellyel hét év alatt a lakások kétharmadában 30 százalékkal is csökkenthető lesz a fűtésszámla. Több politikusuk szerint "ez finoman szólva sem hozta meg az áttörést", így szerintük olyan alternatív témát kell találniuk, amely "képes lerombolni a Fidesz által sugallt Magyarország-képet", szerintük például a trafikügy lehet ilyen téma.

10 helyett 30 százalék

Egy jobbikos szintén jó kampányfogásnak tartja a rezsicsökkentést: "ügyesen kitalálta a Fidesz ezt a húzást, amelynek az ereje akár a választásokig is kitarthat". Az ellenzéki párt azzal a korábban is hangoztatott jelszóval, hogy "ami jó a magyaroknak, azt támogatjuk, ami nem, azt ellenezzük", végül beállt a rezsicsökkentés mögé, de megpróbálja saját szája íze szerint árnyalni az ügyet. "Egyrészt azt mondjuk, hogy szerintünk harmincszázalékos csökkentés az, amit az elemzéseink alapján még bőven elviselne az energiaágazat, másrészt a szféra átvilágítását is javasoljuk" - mondta a párt egyik politikusa.

Fotó: Mudra László [origo]

A Jobbik állítja, ez utóbbi feltétel miatt nincs szó arról, hogy populista felvetésre még populistábbal válaszolnának. A párt a saját megfogalmazása szerint úgy értelmezi mindezt, hogy míg a Fidesz csak "választási szépségtapasszal" fedné el a problémát, a külföldi kézben lévő energiacégek megérdemeltnél nagyobb profitjának kérdését, ezzel csak politikai haszonszerzésre törekedve, addig a Jobbik az ágazat gyökeres átalakításában, az árképzés vizsgálatában, akár az egykori privatizációs feltételek újratárgyalásában látja a hosszú távú megoldást.

"Értjük, hogy a kormány célja az, hogy előbb lehetetlen helyzetbe hozzák a cégeket, aztán egy forintért átvegyék a kivonulóktól a piacot, ezt az irányt támogatni is tudjuk, de jobb lenne ésszel, tárgyalással rendezni a dolgokat" - mondta erről jobbikos politikus. Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz szerinte csak a felszínt kapargatja, az alábbi példát mondta: a rezsicsökkentés mintegy 100 milliárdot hagyott a családoknál, ám ugyanazzal a lendülettel a Fidesz 48 milliárdos támogatást adott az energiacégeknek, és hagyta, hogy tulajdonosaik további sokmilliárdos osztalékot vegyenek ki a vállalatokból.

A párt nem fél attól sem, hogy a választóknak "nem megy át" a bonyolult üzenet, és az egészből csak annyit érzékelnek majd, hogy a Jobbik beállt a rezsicsökkentés mögé. Saját belső csatornáin, az interneten, pártközeli lapokban és lakossági fórumokon ugyanis a radikálisok - elmondásuk szerint - részletesen magyarázzák a rezsicsökkentés nehezen érthető és érdekesnek nemigen mondható árképzési és egyéb hátterét is.

Arra, hogy a politikusaik vagy szimpatizánsaik mit kezdjenek azzal, ha valaki az orruk alá tol egy fideszes aláírásgyűjtő ívet, nincs különösebb utasítás, "nem akarjuk megmondani senkinek, mit tegyen". A párt ugyanakkor a dolog súlyát azzal venné el, hogy szerintük a szignógyűjtés is csak látszattevékenység. "Van egy kétharmados párt, akármilyen törvényt meghozhat, hozott is egyet a rezsicsökkentésről, így teljesen felesleges, hogy még aláírásokat is gyűjt, ez is csak a politikai motivációt mutatja" - kommentálta az ügyet a jobbikos.

A rezsicsökkentés az atomfegyver

Mindeközben a Fidesz hátradőlve szemlélheti, hogy melyik párt mit kezd az "atomfegyverrel" - a megfogalmazás nem véletlen, az egyik frakciótag nevezte így az ügyet, amikor egy egészen más kérdéssel kerestük. "Amit maga kérdez, az most egyáltalán nem téma, semmi sem téma a rezsicsökkentésen kívül, most ez a V2", fogalmazott az egykori második világháborús csodafegyverre is utalva.

A fideszesek úgy vannak az egésszel, hogy legyen az ellenzék dolga, hogyan reagál, ők lényegében nem is követik a nyilatkozatokat. Állításuk szerint a fideszes vezetésű önkormányzatok sem központi utasításra tolják a témát a közgyűléseken. A szocialista álláspontnak ugyanakkor már meg is van a fideszes olvasata. A baloldal nem politikai okokból, hanem gazdasági megfontolásból, a külföldi cégek és ezzel a külföldi támogatóik érdekét védve próbálja megfúrni a rezsicsökkentést - hangsúlyozta egy kormánypárti politikus, amikor a parlament folyosóin a témáról kérdeztük.