A Portik-Laborc találkozó után készülhetett a Kósát rágalmazó videó

2013.05.03. 20:56

Az M1 híradója úgy tudja, hogy a Portik-Laborc-találkozók után készülhetett a Kósa Lajost rágalmazó videó. A felvétel az M1 információ szerint egy olyan lakásban készült, amelyet Portik Tamás fiának a cége bérelt.

Az M1 Híradó birtokába került újabb rendőrségi dokumentumok szerint a Portik-Laborc találkozók után, 2010-ben készülhetett a Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét, Debrecen polgármesterét rágalmazó videofelvétel. A köztévé péntek esti hírműsorában közölte: az iratok azt bizonyítják, hogy a felvételen szereplő férfi 2003-ban került ahhoz a kft.-hez, amely akkori állítása szerint megvesztegette a polgármestert.

Utaltak arra, hogy a felvételen a férfi azt mondja, hét éve dolgozik a cégnél, és ezt később a rendőrségen is megerősítette. A híradó szerint ez azt jelenti, hogy a rágalmazó felvétel 2010-ben készült, tehát a Portik-Laborc találkozók után. Az ügy előzménye, hogy az M1 szerda esti Híradójában - a birtokukba került három évvel ezelőtti rendőrségi dokumentumra hivatkozva - azt közölték: Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója állhatott a Kósa Lajos ellen a 2010-es országgyűlési választások előtt indult lejárató akció mögött.

Egy hónappal a 2010-es országgyűlési képviselő-választások előtt került fel az internetre az a videofelvétel, amelyben egy férfi vesztegetéssel vádolta meg Kósa Lajost. A felvételen szereplő férfi később azt mondta, hogy NBH-sok (Nemzetbiztonsági Hivatal) kényszerítették a szöveg felolvasására. Az ügyben nyomozás is indult, amelyet felfüggesztettek.

Kósa politikai bűnözőkről beszélt

Kósa Lajos ezzel kapcsolatban csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: "politikai bűnözők vannak a szocialisták között".  Az MSZP szerint ugyanakkor a Kósa Lajost lejárató videofelvételről kiderült, hogy az még 2007-ben készült, így nem lehet folyománya a 2008-ban létrejött Portik-Laborc találkozónak.

Az M1 Híradó péntek esti műsorából ugyanakkor az derül ki, hogy 2010-ben készülhetett a felvétel. A műsorban lejátszott felvételen a férfi azt mondta, a kft.-nél hét éve dolgozik. "A (...) kft.-nél dolgozom, (...) mellett vagyok hét éve alkalmazásban" - hangzott el az M1 Híradójában.

A köztévé úgy tudja, a videón szereplő férfi a rendőrségen elmondta azt is, hogy a felvétel az V. kerületi Galamb utca 4-es számú ház egyik lakásában készült. A lakást korábban Portik Tamás fiának cége bérelte, a vállalkozás fő tevékenysége videofelvételek készítése volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK