Gyulay Zsolt sógora is trafiknyertes

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezére azt állítja, nincs benne a keze a dologban.
Vágólapra másolva!

Gyulay Zsolt a Hvg.hu-nak megerősítette, hogy húgának a férje is nyert a trafikok koncessziós pályázatán. "Húsz éve ezzel foglalkozik a család a III. kerületben, ők a legnagyobb dohányforgalmazók a környéken" - mondta a tendert levezénylő Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Amint azt az Index kiderítette, az Óbudán pályázatot nyert Solymár László nem más, mint Gyulay Zsolt húgának, Gyulay Katalinnak a férje. Ezt a cégközlöny nyilvános adatai is megerősítik. Solymárné Gyulay Katalin az ugyancsak a III. kerületben működő TI44 2003 Kft. - Nívós ingatlaniroda ügyvezetője. A cégadatok között olvasható az anyja neve. Ez megegyezik Gyulay Zsolt anyjának nevével.

Gyulay Zsolt azt mondta, hogy bármilyen meglepő, nem ő intézte el a húga családjának, hogy ők nyerjenek. Arról nem beszélt, hogy ezt a körülményt korábban miért nem említette. Gyulay ugyanakkor elmondta, hogy a húga korábban közölte vele, csak akkor vállalhatja el a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetését, ha tudomásul veszi, hogy ő is indul majd a koncessziós pályázaton. Ő végül nem indult - a férje viszont igen.