Élettársára lőtt, azóta Jaguárral menekül

Vágólapra másolva!
Veszekedést követően családi házukban többször is meglőtte élettársát egy szentendrei férfi péntek hajnalban, majd elmenekült. Az asszonyt kórházba szállították, a Jaguárral menekülő, tetoválást viselő férfi ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 49 éves Miklós József pénteken 0 óra 15 perc körül szentendrei házukban szóváltást követően több alkalommal meglőtte élettársát, majd a helyszínről egy Jaguár X-Type típusú személyautóval elmenekült.

A police.hu oldalon olvasható közleményben a rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt körözött férfi fegyverrel rendelkezik, ezért ne próbálják meg feltartóztatni, hanem értesítsék a rendőrséget.

A közlemény szerint Miklós József 175-180 cm magas, erős testalkatú, fekete, félhosszú hajú, fehér bőrű, kék szemű. Bal felső karján nonfiguratív, hátán egy kalóz mintájú tetoválás található. A rendőrség körözést adott ki az általa használt járműre is, amelynek forgalmi rendszáma: MHV-758.