Rogán Antal elárverezi a táskáját az interneten

Vágólapra másolva!
Megelégelte az őt kifigurázó karikatúrákat Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, ezért úgy döntött, megválik márkás táskájától - írta a Blikk. A Louis Vuitton táskát 80 ezer forintért hirdette meg a felesége, a pénzt egy belvárosi asszonynak adja, akit kilakoltatás fenyeget.
Vágólapra másolva!

Rogán Antalt évekkel ezelőtt fotóztak le a parlamentben egy Louis Vuitton hátizsákkal, azóta számtalan internetes mém született a témában. A Fidesz frakcióvezetője a Blikknek elárulta, hogy az egyik aukciós internetes portálon most elárverezi a táskát.

"Még 2009-ben az interneten vettem a táskát. Az árára nem emlékszem, a feleségem, Cecília 80 ezer forintért hirdette most meg" - mondta Rogán a lapnak. Rogán reméli, hogy minél többet kap érte, mert a pénzt egy gyermekét egyedül nevelő V. kerületi édesanyának kívánja adni, aki sok százezres tartozást halmozott fel, és kilakoltatás fenyegeti.

A Louis Vuitton hátitáska a divatmárka internetes boltjában 1840 dollárba, nagyjából 420 ezer forintba kerül, de az aukciós oldalakon a valódi vagy annak tűnő darabokat ennek feléért, harmadáért kínálják - írta a Blikk.