A fantázia szülte a magyarverő izraelieket

Rohamrendőrök tömegoszlatást hajtanak végre a Nádor utcánál, 2006. október 23-án
Vágólapra másolva!
Egyszerű feltételezésen, nem pedig valamilyen titkos információn alapul az az állítás, hogy izraeli katonák vettek volna részt a 2006-os budapesti rendőrattakokban. Az ötlet egy amerikai hírszerző cég levelezésében bukkant fel, amelyet a WikiLeaks tett közzé. Az [origo] elérte az elemzőt, aki azt mondta, csak a magyar sajtó tudósításai alapján kombinált.
Vágólapra másolva!

"2006 őszén a szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc idején egy izraeli repülőgép landolt Budapest repülőterén, 120 katonával a fedélzetén, hogy 'terrorelhárító gyakorlatot' végezzenek. A magyar média nem számolt be ennek az egységnek a távozásáról. Ugyanakkor feltűnő, hogy ebben az időben az alapvetően békés 1956-os magyar forradalom 50. évfordulóján a megemlékezéseket fekete maszkos, azonosító nélküli rendőrök brutálisan szétverték" - olvasható a WikiLeaks által közzétett egyik dokumentumban.

A szöveg egy 2010-es levelezés része, amely a Stratfor nevű amerikai hírszerző cég különböző munkatársai között zajlott. A levelet egy bizonyos Klara Kiss-Kingston írta, aki a kiszivárgott iratok szerint a Startfor "Eurázsia csoportjának" tagja, európai elemző. A szöveget számos internetes újság átvette csütörtökön, a Jobbik pedig azonnal sajtótájékoztatót hirdetett a témában.

Az [origo]-nak sikerült elérnie az elemzőt, aki ma is Budapesten tartózkodik. Kiss Klárát meglepte, hogy a neve kikerült, bár azt mondta, emlékszik rá, hogy 2010 karácsonyán valakik feltörték a Stratfor szervereit, és így nagyon sok irat ment ki tőlük. Lehet, hogy az ő levele is közöttük volt - mondta, hozzátéve, hogy egy hónapja már nem dolgozik a Stratfornak.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Rohamrendőrök fújják a könnygázt 2006. október 23-án

Arra a kérdésre, hogy mire alapozta a gondolatmenetét a 2006-os rendőrattakban való izraeli részvételről, azt felelte: a magyar sajtóban olvasta, hogy megérkeztek az izraeliek 2006 tavaszán, hogy biztonsági kísérleteket végezzenek a repülőtéren. Erről beszámoltak a magyar lapok, de arról nem, hogy elmentek - mondta. Kérdésünkre hozzátette, hogy "az csak egy feltételezés volt olyan szempontból, hogy talán valami közük volt a magyar rendőrök kiképzéséhez".

Gyurcsány Ferenc az Index megkeresésére úgy reagált a szövegre: "Ha viccelődni lenne kedvem, akkor azt mondanám, hogy az izraeli terrorelhárítók a szemlőhegyi házam kertjében sátoroztak, és onnan indultak a bevetésre, most pedig nagyon meg vagyok ijedve, hogy lelepleződtem."

Az [origo] korábban foglalkozott a Stratforral és a WikiLeaksszel. A cikkünkből kiderül, hogy magyar az alapítója, pletykákból, árulkodó bennfentesek beszámolóiból próbál megbízható jóslatokat gyártani, és bár szerényen csak elemző cégnek hívja magát, kritikusai szerint igazi magán-titkosszolgálat. Így lett a Stratfor a WikiLeaks és az Anonymus hackercsoport legújabb célpontja. Nyilvánosságra hozott levelei szerint egészen mélyen beépült néhány kormányba, de azért bőven voltak kapitális baklövései is.