Vágólapra másolva!
Két évet is kaphat az a férfi, aki a közigazgatási és igazságügyi miniszter halálát kívánta emailben. T. Zsolt Edömér gondosan kivárta, hogy lejárjon a garázdaságért rászabott próbaidő, csak aztán fenyegetőzött. Az ügyészség 30 napon belül dönt a vádemelésről.
Vágólapra másolva!

Lezárta a nyomozást a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter elleni fenyegetés ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - közölte Fazekas Géza ügyészségi szóvivő kedden az MTI érdeklődésre. A miniszter március végén tett feljelentést egy e-mailben érkezett halálos fenyegetés miatt.

Az eljárás adatai szerint T. Zsolt Edömér március 22-én "halal navracsicsra meg a tobbire" tárgymegjelöléssel, a következő tartalmú elektronikus levelet küldte Navracsics Tibor e-mail címére: "A halál a halál a (...) halál, Ez a golyó a fejedbe nagyon beletalál. Dopeman", amit két nap múlva újabb e-mail követett.

Újabb két nap múlva, március 26-án a KNYF sikeresen azonosította és gyanúsítottként hallgatta ki T. Zsolt Edömért "az életet sértő esemény bekövetkezésének látszatát keltve elkövetett zaklatás" vétségének megalapozott gyanúja miatt - mondta el az ügyészségi szóvivő. A törvény szerint ez a bűncselekmény akár két év szabadságvesztéssel is büntethető.

T. Zsolt Edömér a cselekmény elkövetését elismerte, ám bűnösségét vitatta. A gyanúsított korábban garázdaság miatt volt próbára bocsátva, melynek próbaideje éppen az e-mailek megírása előtti napokban járt le. Az ügyészség várhatóan 30 napon belül dönt a vádemelésről - mondta Fazekas Géza.

A szóvivő hozzáfűzte: a KNYF a közelmúltban több hasonló, országgyűlési képviselőket ért fenyegetés vagy támadás ügyében folytatott nyomozást. Így például tavaly novemberben terrorcselekménnyel fenyegetés és zaklatás miatt emeltek vádat B. Zorán tápiószentmártoni lakossal szemben azért, mert fenyegető leveleket adott fel Lázár János fideszes országgyűlési képviselőnek. Ebben egy szövetség nevében azzal fenyegetőzött, hogy savval öntik le a politikus gyermekeinek arcát és csonkolják végtagjait. Továbbá a vádlott telefonon zaklatta Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát. A fenyegetések hátterében az állt, hogy a vádlottat hátrányosan érintette az öregségi nyugdíjra vonatkozó törvényjavaslat. Továbbá jelenleg is folyamatban van a Fővárosi Törvényszéken a terrorcselekmények és más bűncselekmények vádjával Budaházy György és társai elleni folyó elsőfokú büntetőper, melynek sértettjei között több egykori és jelenlegi politikus is van - tette hozzá Fazekas Géza.