Jogszerűen mondták fel a Klubrádió vidéki frekvenciáit

Vágólapra másolva!
Az elsőfokú döntés szerint az NMHH jogszerűen mondta fel a kecskeméti, gyöngyösi és debreceni rádió szerződését.
Vágólapra másolva!

A bíróság elsőfokú döntése értelmében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa jogszerűen mondta fel a Klubrádióhoz köthető kecskeméti, gyöngyösi és debreceni rádió szerződését - közölte a hatóság szóvivői irodája.

A médiatanács fizetéselmaradás miatt bontotta fel a Klubrádióval hálózatba kapcsolt három vidéki csatorna szerződését január végén. Közölték, a kecskeméti Partner Rádió Kft. 2011 októbere óta, a Gyöngyösi Médiáért Alapítvány 2012 januárja óta, míg a debreceni Lokomotív Rádió Kft. 2012 áprilisa óta volt elmaradásban.

Az NMHH közleménye szerint a három szolgáltató díját korábban összesen 12 millió forinttal csökkentette, együttesen így is 8,5 millió forintot meghaladó tartozást halmoztak fel, azt többszöri felszólítás és a teljesítésre vonatkozó könnyítés biztosítása ellenére sem fizették meg.

A határozatok ellen a médiaszolgáltatók felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Fővárosi Munkaügyi és Közigazgatási Bírósághoz, amely elsőfokú döntésével mindhárom frekvencia ügyében elutasította a kérelmeket, és hatályában fenntartotta a médiatanács jogszerű határozatait - olvasható a médiatanács közleményében.

A rádió budapesti frekvenciája miatt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság márciusban helyezte hatályon kívül a médiatanács tavaly decemberi határozatát. Ebben a tanács visszavonta azt a korábbi határozatát, amely szerint eredményesen zárult a fővárosi 95,3 MHz-es frekvencia pályázata. A bíróság új eljárásra kötelezte a hatóságot, és a médiatanács később a Klubrádiónak ítélte a frekvenciát.