Vágólapra másolva!
A szendrői polgármester- és a barcsi képviselő-választáson is kormánypárti jelölt győzött.
Vágólapra másolva!

Tomorszki István, a Fidesz jelöltje lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő polgármestere a vasárnap megtartott időközi választáson. A 3102 jogosultból 1654-en szavaztak. A település eddigi alpolgármestere, Tomorszki István 866 voksot kapott, Veres Zoltán, az MSZP jelöltje 406-ot. A város korábbi polgármestere, Szaniszló János (független) összeférhetetlenség miatt mondott le tisztségéről, mert kinevezték a kazincbarcikai járási hivatal vezetőjévé.

A Somogy megyei Barcs egyik választókerületében is a Fidesz-KDNP jelöltje győzött a Jobbikéval szemben. Az időközi önkormányzati képviselő-választáson a jogosultak 21,3 százaléka adta le voksát. A Fidesz és a KDNP közös jelöltje, Kertainé Horváth Edit a 244 leadott érvényes szavazatból 168-at szerzett meg, míg a Jobbik jelöltje, Ander Balázs 76 voksot kapott. A választást azért kellett kiírni, mert a korábbi képviselő, Racsek József (Fidesz) a helyi járási hivatal vezetője lett, és összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról.

A nógrádi Egyházasdengeleg új polgármestere a független Berkes Balázs lett, míg a borsodi Arló új alpolgármestere a szintén függetlenként induló Vámos Istvánné lett.